Létrehozva: 2016.08.24.

Törőcsik Mari üzent a kórházi ágyról

A Nemzet Színészét hétfõn szállították kórházba, ahol jelenleg is ápolják. Onnan üzeni az érte aggódóknak, hogy jobban érzi magát, mint valaha.

Törőcsik Mari olyan lendülettel szól bele a telefonba, szinte el is felejtettük, hogy tulajdonképpen aggódnunk kellene érte. Majd pillanatok alatt kiderül, valójában nem kell.

"Hála Istennek, vagy leginkább a szombathelyi Markusovszki Kórház vezetőjének Nagy Lajos professzor úrnak, nagyon jól vagyok. A frontoktól szédültem meg a velemi házban, és pár perc után már jött is értem a mentő.

Gyorsított eljárásban felvettek az osztályra, és amit én ott az orvosoktól és az ápolóktól kaptam, soha nem fogom elfelejteni.

Annyi dolguk van itt szegénykének, hogy az ép ésszel alig felfogható, de mindig mosolyognak, és nem csak rám, pedig a rengeteg betegre jut két ápoló összesen. Hálás vagyok nekik mindenért, és üzenem az értem aggódóknak, hogy hamarosan ismét otthon lehetek”- nyilatkozta a %RIPOST%-nak vidáman a Nemzet Színésze.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát