
Példás büntetést kaphat a nejét kivégző színész
Michael Jace amerikai sorozatszínészt bûnösnek találta a bíróság, miután a gyerekeik szeme láttára, hidegvérrel agyonlõtte a feleségét.
Egész Amerikát sokkolta, amikor két évvel ezelőtt Michael Jace szó szerint kivégezte a feleségét. A Shield - Kemény zsaruk című sorozat főszereplője először hátba, majd kétszer lábon lőtte párját, amit két fiuk végignézett.
Jace egy pillanatig sem tagadta a tettét, de azt állította, csak egyszer lőtt a nőre, aki előtte rátámadt. Ám a múlt héten kezdődött bírósági tárgyalásán kiderült, hogy dühében végzett három golyóval Aprillel, mert a nő el akarta hagyni.
![]()
A színész aztán bevallotta, hogy eredetileg magával akart végezni, de nem volt bátorsága hozzá, ezért úgy döntött, hogy a nejét lövi le inkább. Ezzel a beismeréssel pedig lerombolta az ügyvédje védekezését, miszerint hirtelen felindulásól, dühében gyilkolt. Hiszen a története alapján, előre eltervezte April megölését.






