RETRO RÁDIÓ

Egy megrendítő titok teljesen megváltoztatta a TV2 sztárjának életét!

MMB.
Szerző
MMB.
Létrehozva2016. 06. 03. 21:42

Olyan dolgok történtek meg vele, amiket sosem gondolt volna. Részletesen elmesélte az elképesztõ sztorit.

Seres Dániel, a Jóban Rosszban színésze szinte filmbe illő történet főszereplője lett, amikor édesanyja egy harminc éve őrzött titkot árult el neki. Kiderült ugyanis, hogy akit eddig édesapjának hitt, nem a valódi apukája, ez a tény pedig óriási lavinát indított el - írta meg a Best magazin.

A két férfi, azaz a genetikai és a nevelőapám Jánoshalmán együtt voltak katonák. Amikor a vér szerinti apám és anyukám egymásba szerettek, anyu már jegyben járt a nevelőapámmal.

"Kiderült, hogy bármelyiküktől foganhattam volna, és amikor édesanyám megtudta, hogy gyereket vár, mindkettőjüket felkereste. A vér szerinti apám látta anyám kezén a jegygyűrűt, és azt mondta, nyilván a vőlegényétől terhes. De aztán sok-sok év múlva édesanyám úgy döntött, a születésnapján felköszönti a vér szerinti apámat, és megkereste. Amikor egy cukrászdában találkoztak, és ránézett, az ő számára is egyértelművé vált: tőle fogantam" - kezdett bele döbbenetes történetbe Dániel, akinek hónapokba telt, mire feldolgozta az új információkat, és találkozott édesapjával.

Mindketten pontosan ugyanannyit késtünk, mindkettőnk fején ott volt a napszemüveg, és azt láttam: jövök szembe saját magammal. Hátborzongató volt.

"A nevelőapám nem tudott erről az egész találkozóról. Később, amikor elmondtam neki, hogy felkerestem a genetikai családomat azt hazudtam, hogy csak két hete tudom az igazságot, de valójában már hónapok óta kapcsolatban voltam velük" - árulta el a TV2 sztárja, akinek családi drámája csak ekkor kezdődött el igazán. Felesége - aki akkor már elköltözött tőle közös kisfiukkal - elmondta nevelőapjának a teljes igazságot. A férfi ezek után dühében kitagadta Dánielt.

Időbe telik míg a környezetem megszokja, hogy már Suhajdának hívnak.

"Miután kitagadott, nem volt más választásom, meg kellet változtatnom a nevemet. A teljes életemet Seres Dánielként éltem, még nekem is szoknom kell, hogy mostantól másként kell bemutatkoznom" - jelentette ki a sorozatszínész, majd hozzátette, várandós szerelme támogatja őt ebben a nehéz időszakban.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.