RETRO RÁDIÓ

Peren kívül fizet milliókat Fridi Hajdúnak

Peren kívül fizet milliókat Fridi Hajdúnak
Keleti Anita
Szerző
Keleti Anita
Létrehozva2016. 05. 02. 13:15

Friderikusz Sándor az Összezárva Friderikusszal új évadának forgatása elõtt hagyta ott a TV2-t, amivel Hajdú Péter cégének több millió forintos kárt okozott. Úgy tûnik, hogy sikerült peren kívül megegyezniük, Fridi zsebbõl fizetheti ki tartozását.

Friderikusz Sándor hetekkel ezelőtt határozott úgy, hogy nem vállalja  korábbi műsora új évadát a TV2-n. Majd azt állította, hogy nem volt aláírt szerződése a Frizbi Entertainmenttel, de Hajdú Péter erről másképp vélekedett.

"Tisztán emlékszem, egy szerdai napon, egészen pontosan három nappal a forgatás kezdete előtt döntött úgy, hogy nem kívánja folytatni ezt a műsort. Ehhez természetesen mindenkinek megvan a joga. Egy apró malőr ugyanakkor történt, Friderikusz Sándor ugyanis március 9-én aláírta már a műsorra vonatkozó szerződést, és így kárt okozott a csatornának és nekem, illetve a gyártócégemnek is"

- számolt be a Figyelőnek Hajdú, aki szerint úriemberek módjára rendezik a történteket.

Azt kell mondjam, hogy nagyon készségesen áll hozzá a kérdéshez. Úgy vélem, biztosan nem fogunk bírósághoz fordulni, meg tudjuk beszélni, és kifizeti majd a felmerült összeget.

- tette hozzá a producer-műsorvezető, aki a hatalmas kiesés ellenére pár millió forint kifizetésére vár Friditől.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.