RETRO RÁDIÓ

Csalást kiáltanak a Farm nézői! Van benne valami

Csalást kiáltanak a Farm nézői! Van benne valami
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2016. 05. 16. 12:10

Attila és Sanya párbaja után nézõk sokasága kiáltott csalást a játék hivatalos közösségi oldalán. Akadt elégedetlenkedõ, aki képekkel igyekszik bizonyítani azt, amit Zé nem vett észre.

Mindössze három másodpercen múlott, hogy Attila helyett Sanya folytathassa a küzdelmet a húszmilliós fődíjért a Farmban. Nem csoda hát, hogy az egykori táncos rajongói górcső alá vették a döntő pillanatokat. Nem is tették hiába, ugyanis a szemfülesebbek észrevettek valami nagyon fontosat. Mégpedig, hogy az egyértelműen elhangzó szabályok ellenére, Attila nem pontosan hajtotta végre a lopótökös feladatot.

Attilánál még hiányzott néhány csöpp a sikerhez.

Sanya betartotta a szabályt és elbukott.

Fördös Zé a küzdelem kezdetén elmondta, hogy a tarajból csak azután lehet megszerezni a játék befejezéséhez szükséges kulcsot, ha a lopótökkel annyi folyadékot hordtak bele a játékosok, amennyi már túlcsordul a peremen. Akárhogy is nézzük, ez Attila esetében nem valósult meg, még akkor sem, ha csak millimétereken múlott a siker. Ennek fényében még egy kört kellett volna mennie, ami a végeredmény szempontjából sorsdöntően befolyásolta volna a párbajt.

Tekintve, hogy a tét mindkét játékos számára óriási, kíváncsian várjuk, mit lép az RTL Klub.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.