RETRO RÁDIÓ

Nem szoptatja babáját Damu Roland felesége

Nem szoptatja babáját Damu Roland felesége
Keleti Anita
Szerző
Keleti Anita
Létrehozva2016. 04. 12. 12:55

Bár a kislánynak jók az életfunkciói, de még nem tudni, hogy károsodott-e az anyaméhben Edina alkoholbetegsége miatt. A picit egyelõre még táplálni sem tudja, így tápszerezik.

Damu Roland már a karjaiba vehette a kis Maját, miután a baba végre önállóan lélegzik. De mégsem teljes az öröme, hiszen a kislány még mindig szigorú orvosi felügyelet alatt áll. Amíg a 2-2,5 kilogrammot el nem éri, addig inkubátorban tartják.

"Sajnos sem én, sem az orvosok nem tudják egyelőre, hogy a feleségem italozása miatt milyen problémái lesznek a lányunknak. Bár szépen veszi a levegőt, eszik, működik az emésztése, ez még kevés ahhoz, hogy teljesen megnyugodjunk."

Edina legalább hét hónapon át tartó önpusztítása ugyanis könnyen lehet, hogy a babánál komoly, visszafordíthatatlan károkat okozott. Az orvosok folyamatosan vizsgálják, de ők is csak találgatni tudnak, hogy a pici Maja hallására, látására milyen hatással lehetett Edina életmódja

- mondta el Roland a Színes Ásznak, majd hozzátette:

"Egyelőre Maja nem mutatja jeleit az alkoholszindrómának, de az orvosok szerint rengeteg olyan betegség előjöhet, ami a szülést követően nem, majd csak később jelentkezik. Ezért arra kérem azokat az embereket, akik kicsit is kedvelnek, imádkozzanak a kislányomért, ahogyan én is teszem minden áldott napon"

- érzékenyült el Damu.

A Színes Ász munkatársa Edinánál is járt a kórházban, aki elmondta, hogy jól van a baba, bár nagyon aggódtak érte. Az asszony naponta ötször mehet be kislányához, meg is ölelheti már, de nem szoptathatja, mert nincs teje, a baba tápszert kap. 

Én is jól vagyok, ellentétben a híresztelésekkel, nem vagyok már alkoholfüggő, és semmilyen elvonóra nem kell járnom

- mesélte Edina, akinek a császár miatt még egy-két hétig bent kell maradnia a kórházban. Beszámolt arról is, hogy Roland mindennap bemegy hozzájuk és nagyon rendes vele, háromféle kenőcsöt is vitt neki a száján lévő herpeszre. Edina arra a kérdésre, hogy lehetnek-e még valaha egy pár Rolanddal sejtelmesen csak ennyit válaszolt:

Van az úgy, hogy két ember nem tud együtt élni, de aztán...

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.