5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Magára hagyta gyermekeit az új életet kezdő magyar énekesnő!

Magára hagyta gyermekeit az új életet kezdő magyar énekesnő!
MMB.
Szerző
MMB.
Létrehozva2016. 04. 14. 14:15

Szíj Melinda a fõvárosba költözött szerelméhez, gyerekei azonban nem tudtak vele jönni. Majd megszakadt a szíve, de tudta, hogy meg kell hoznia ezt a döntést.

A Megasztár felfedezettjéről nem sokat hallunk mostanában, hiszen Szíj Melinda nem a rivaldafényben éli életét. Boldogságát azonban megosztotta a nagyközönséggel is, öt éve ugyanis rátalált a szerelem Attila személyében.

Az évek alatt pedig egyre jobban elmélyült kapcsolatuk, ezért most összeköltöztek, sőt már a házasságot is fontolgatják - írta meg a Story magazin.

Most a párom, Attila lakásában élünk, én jogi asszisztens vagyok.

"Természetesen az éneklést is folytatom, Attila nem csupán a társam, ő a menedzserem is. Mindenben számíthatok rá, neki köszönhetem, hogy viszonylag könnyen feltaláltam magam Budapesten" - árulta el az énekesnő, akinek anyagi szempontból mindenképpen jót tett a váltás, hiszen Győrben már két éve nem talált magának munkát. Ennek ellenére mégsem volt olyan egyszerű a fővárosba költöznie, hiszen így el kellett szakadnia gyermekeitől.

A lányom 20, a fiam 18 éves. Bár a szívem belesajdult, de tudatában voltam, hogy nem jöhetnek velem Pestre, hisz oda köti őket megszokott életrendjük

- mondta szomorúan a TV2 egykori sztárja, aki ettől függetlenül hosszú távra tervezi itteni életét. Párjával ugyanis újabb nagy lépésre készülnek.

Az együttélés azt jelenti, hogy még inkább felelősséget vállalunk egymásért, nem titok, a házasságról is beszéltünk már.

"Bár meglehetősen kényes kérdés ez nálunk, hiszen a korábbi kapcsolatainkban mindketten alaposan megégettük magunkat. Most kölcsönösen úgy érezzük, hogy a másik személyében végre megtaláltuk az igazit, így nincs mire várnunk" - jelentette ki Melinda szerelme, majd hozzátette, mindkettőjük gyermekei támogatják őket terveikben.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.