RETRO RÁDIÓ

Tvrtko úgy döntött, ismeretleneket ölelget húsvétkor

Tvrtko úgy döntött, ismeretleneket ölelget húsvétkor
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2016. 03. 27. 22:04

Meglepõ akcióba kezdett a Pekingbõl hazatérõ mûsorvezetõ. Annyira meghatották a nehéz sorsú emberek, hogy elhatározta, csokikat osztogat és egy baráti öleléssel deríti jobb kedvre õket.

Furcsa kezdeményezésbe fogott Vujity Tvrtko, aki nemrég egy pódiumbeszélgetésen tisztázta a jövőjével kapcsolatos pletykákat. A műsorvezető, miután hazatért a távoli Kínából, betért az egyik hipermarketbe sonkát venni. Mivel a kasszánál kígyózott a sor, úgy döntött, beleolvas a kiválasztott könyvébe. Lapozgatás közben egy takarítónőn akadt meg a szeme.

"Majd egy órán keresztül néztem, ahogy a hölgy összeszedi mások asztalon hagyott ételmaradékát, feltörli a kiömlött üdítőket, kidobja a földre esett szemetet. Senki sem köszönte meg a munkáját, sőt, volt, aki még látványosan ott is hagyta minden szemetét az asztalon, hiszen majd ez az asszony úgyis elpakolja..."

- írta a riporter a Facebookon.

Ezek után odalépett az asszonyhoz és beszélgetésbe elegyedett vele. A hölgy hamar megnyílt neki és elmesélte, milyen nehéz az élete. Komoly anyagi gondokkal küzd, munkáját pedig legtöbbször semmibe veszik.

Tvrtkót annyira megérintette a történet, hogy elhatározta, egy önálló akcióval köszöni meg a segítséget a mindennapok láthatatlan hőseinek.

"Húsvét van. Kitaláltam, hogy veszek rengeteg apró csokit, és megölelem azokat, akiket nem szoktak, ám akik munkájukkal nekem is segítenek. Már átöleltem a gyógyszertáros kisasszonyt, a postás nénit, Terikét a mosodában, és egy lángossütő hölgyet is megöleltem, és egy pici csokit is ajándékoztam Neki, Nekik"

- avatta be rajongóit, majd azt a szelfit is megmutatta, amit a takarítónővel készített.

 

Ma elmentem az egyik hipermarketbe sonkát venni. Rengetegen voltak, sokan dugig telepakolt kosarat toltak maguk előtt....

Közzétette: Vujity Tvrtko official – 2016. március 26.

 

 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.