Létrehozva: 2016.03.31.

Kitálalt válásáról a meleg magyar tévés!

Steiner Kristóf tíz év után külön utakon folytatja férjével, hiszen elmondása szerint, életük egy ideje teljesen más irányba halad. Az egykori mûsorvezetõ õszinte vallomást tett.

Egy héttel ezelőtt szinte bombaként robban a hír, hogy Steiner Kristóf házassága végleg zátonyra futott. A VIVA TV egykori műsorvezetője akkor nem akart beszélni a szétválás okairól, a hot! magazinnak adott interjújában azonban részletesen mesélt a szakításukról.

Az utóbbi időben egyre inkább más irányba kezdett menni az életünk. Valahogy más lett a prioritási listánk, az életünkben felállított célokhoz való viszonyunk.

"Míg Matan orvosként dolgozik, és egy racionális világban, szoros időbeosztással él, addig én íróként éjszaka dolgozom, és rengeteget utazom. Az ebből fakadó ellentétek pedig egyre inkább elkezdték felőrölni a kapcsolatunkat" - nyilatkozta Kristóf, aki szerint emiatt egyre nehezebben tudták összeegyeztetni az értékrendjüket. Persze kilenc év után nem olyan egyszerű lezárni egy házasságot.

Nem lehet úgy kilépni egy kapcsolatból, hogy ne legyen dráma és fájdalmas pillanatok. Ez nálunk sem maradt ki. Fontosak vagyunk egymásnak, ezért egyik pillanatban szeretnénk tudni a másikról, a másikban viszont ugyanez fájdalmat okoz

- jelentette ki a tévés, aki nem tudja, mit hoz a jövő, de az biztos, hogy életét továbbra is Tel Avivban képzeli el.

origo.hu

18 fontos megállapodást írt alá Magyarország és Kína

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt