Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2015.12.10.

Szakított szerelmével, 62 évesen kezd új életet Cserpregi Éva

15 év együttélés után döntött úgy a Neoton énekesnõje és szerelme, hogy külön utakon folytatják az életüket. Csepregi Éva azt mondta, hogy a nyilvánosság teljes kizárásával szeretnék intézni a szakítást, és közös otthonukat már árulják.

Csepregi Éva és Attila 15 évvel ezelőtt találkoztak egy fogadáson, de a férfinak fogalma sem volt arról, hogy a Neoton énekesnője milyen sikereket ért el, hisz sokáig külföldön élt. Kapcsolatuk elején rengeteg támadás érte őket, de kitartottak egymás mellett a szerelmesek - egészen néhány héttel ezelőttig.

A legkeményebb időszak következik Csepregi Éva életében. A Neoton folyton pörgő énekesnője és párja úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják. Olyannyira komolyan gondolják a szakítást, hogy már közös otthonukat is elkezdték árulni. Pedig az elmúlt 15 évben mindent megtettek annak érdekében, hogy minél otthonosabb legyen tahitótfalui házuk.

Már árulják a közös házat, egyikük sem akart itt maradni, úgy tudom, mind a ketten új otthont szeretnének. Hiányozni fognak innen, nagyon kedves pár voltak

- mondta a Story magazinnak a pár egyik szomszédja.

Éva korábban elmondta, hogy félne új életet kezdeni a kora miatt. Most azonban kénytelen lesz. Ami nem lesz könnyű, hiszen annak ellenére, hogy az énekesnő a mai napig gyönyörű és egy igazi energiabomba, mégiscsak 62 éves.

Azért az jó, hogy bár korábban azt hittem, de mégsem számít a kor. A szerelem jöhet bárhol, bármikor, csak résen kell lenni

- fejezte ki gondolait Csepregi Éva.

Igaz, még nem kopogtat az új szerelem az énekesnő ajtaján, mégis igyekszik minél simábban és hamarabb lezárni Attilával való kapcsolatát. Megbeszélték egymással, hogy a nyilvánosságnak semmilyen részletet nem árulnak el szakításukról, ez nem is csoda: Attila korábban sem szerepelt a reflektorfényben.

Kötöttünk egy szigorú megállapodást, és ennek értelmében nem beszélhetek erről

- árulta el Csepregi, aki most kiváltképp örül a zenekara év végi elfoglaltságainak, ugyanis terápiaként tekint a koncertjeikre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

A természet és a történelem csodája Horvátországban

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül