Létrehozva: 2015.12.05.

Megdöbbentő vallomás! Szüleit hibáztatta túlsúlyáért Tóth Vera

Az énekesnõ hízására kiskorában csak legyintett édesanyja, amit Vera a mai napig nem tudott megemészteni. Nem érti ugyanis, hogy szülei miért nem tettek valamit fogyása érdekében.

Tóth Vera múltjából már számos megdöbbentő részletre derült fény, nélkülözésben töltött gyerekkora és droggal kapcsolatos szörnyű élményei egyaránt megdöbbentették a közvéleményt.

Az énekesnő azonban nem csak lelki problémákkal küzdött, hiszen testi adottságaival sem tudott megbékélni. Túlsúlya miatt viszont nem saját magát, sokkal inkább szüleit hibáztatta - írta meg a life.hu.

Ha visszagondolok így a gyerekkoromra, anyám nagyon sokszor mondogatta, hogy szép vagyok, és majd kinövöm a túlsúlyt. Nyilvánvalóan hitte is, de közben meg nem akarta a valóságot látni. Azzal, hogy a gyerek el van hízva, és ezzel tenni kellene valamit - az a szülő feladata. Én persze elhittem, hogy majd kinövöm, és jaj, de szép leszek!

"Aztán huszonévesen jött a felismerés, hogy ez nem igaz!  Miért nem járatott sportolni, miért nem figyelt oda jobban? Elkezdtem őket hibáztatni" - árulta el kendőzetlen őszinteséggel a nagyobbik Tóth lány, aki visszagondolva úgy érzi, burokban nevelkedett. Éppen ezért felnőtt korában is sokáig képtelen volt a saját lábára állni.

Rájöttem, hogy rengeteg olyan mintával küzdök a viselkedésemben, amit otthonról hoztam. Például az önbizalomhiánnyal. 26 éves koromig például azt éreztem, hogy bármi adódik, majd anyu vagy apu megoldja. Mindegy, hogy mit csinálok, majd ők helyre teszik.

"Aztán kikerültem a nagybetűs életbe és egészen mást tapasztaltam. Nekem óriási pofon volt, hogyan viselkedhetnek így az emberek egymással, hiszen otthon én nem ezt tanultam, nem ezt láttam" - nyilatkozta a Megasztár első szériájának győztese, akinek idegei egy idő után felmondták a szolgálatot. Meglepő módon azonban pont ez kellett ahhoz, hogy rendeződjön káoszba fulladt élete.

Amikor sok minden okán pár éve összeomlottam, akkor némiképp a család is megborult. Most már mondhatom, hogy szépen újraépítette magát mindenki.

"Ahogy én elkezdtem éledezni, és magamra találni, mindenki elkezdett fejlődni. Jó, hogy végigcsináltuk, még ha nem is volt könnyű. Nagyon büszke vagyok rájuk" - zárta le a beszélgetést Vera, aki már sikeresen legyőzte pánikbetegségét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

"Az érettségi a minimum" – Kőgazdag Metta leleplezte a tanulmányait