Létrehozva: 2015.12.02.

Hoppácska! Berki Krisztián folyton ugyanazt a ruhát hordja - Fotók

Az Édes Élet szereplõje vagy nagyon szereti kék öltönyét, és ezért feszít gyakran benne, vagy még sincs mibõl sokat költenie ruhákra.

Rendszeresen stílusikonként és követendő példaként emlegeti magát Berki Krisztián. Rengeteget ad és költ a megjelenésére. Az Összezárva Friderikusszal legutóbbi adásában például elárulta, hogy a varratott öltönyei közül egy sincs 150-200 ezer forint alatt. Ezek közül az egyik volt rajta a vasárnap leadott műsorban is.

Amit mellesleg már nem először láthattunk Berkin. Sőt általában mindig ezt viseli, amikor ki van öltözve. Ergo vagy nagyon szereti ezt a kék szettet, vagy mégsem olyan nagy a kincstár a változatos ruhatár összehozásához. Persze az sem kizárt, hogy csináltatott 5 ugyanolyan öltönyt, és ezért tűnik úgy, hogy folyton ebben rohangál.

Akármi is a megoldás, az egy kicsit furcsa, ha valaki a külsejéből él, és mégsem figyel oda rá, hogy ne ugyanabban az öltözékben lássa folyton a világ.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Dráma Sopron felett: villám csapott egy utasszállítóba

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni

SZTÁRDZSÚSZ

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család