RETRO RÁDIÓ

Elakadtál a halászlével? Bangó Margit segít!

Elakadtál a halászlével? Bangó Margit segít!
The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2015. 12. 24. 07:00

Ugyan egész évben nem eszünk valami sok halat, de karácsonykor a legtöbb asztalra felkerülnek a kopoltyúsok. Bangó Margit és a Ripost segít a halászlé élkészítésében.

A halászlevet a legtöbben szeretjük, ellenben jóval kevesebben vagyunk, akik jól el is tudjuk készíteni. A %RIPOST% Bangó Margit jól bevált receptjével szeretne segíteni minden alkalmi halászléfőzőnek.

"Többféle halból készítem el ezt a mennyei fogást: keszeg, harcsa és ponty. Mivel nagy a családunk, ezért alaphangon 2.5-3 kg alapanyaggal dolgozom. Először a pontyfejeket felteszem főni, közben összevágom a halaprólékokat, amiket 6-7 fej vöröshagymával, 2 kanál pirospaprikával és borssal felteszek pirítani. Felöntöm vízzel, beleteszem a halszeleteket, majd addig főzöm, amíg omlós nem lesz a hal, amíg szét nem esik. Később összepasszírozom, és hozzáadom a belsőségeket. Körülbelül 5-6 darab halászlékockát is teszek bele, mert az kitűnő zamatot kölcsönöz neki."

Aki pedig már az alapanyag beszerzésénél elakadt, annak is tudunk segíteni, mert még ma sem késő bevásárolni.

A fogyasztók legtöbbször piacokon és áruházláncokban szerzik be az ételek elkészítéséhez szükséges halat, de az ünnepekre egyre több üzlet előtt jelennek meg halat árusító pavilonok, amik szintén népszerűek. A fővárosi piacokon átlagosan 1700-1900 forint körül kapható a pontyszelet kilója, ez minimális eltéréssel megegyezik a tavaly év végi árakkal.

Az áruházak közül három nagy lánc árait összevetve minimális az emelkedés, a pontyszelet átlagos ára idén 1860 forint körül van, 10 százalékkal magasabb a tavaly év véginél. 

A busa ugyan olcsóbb a pontynál, a budapesti piacokon és a szupermarketekben 1000 forint alatt, míg vidéken 1100 forint körül kapható. De kevésbé szeretik, mert bonyolultabb az elkészítése.

A másik közkedvelt halétel-alapanyag az afrikaiharcsa-filé, amelynek ára novemberben a budapesti piacokon 2700-2800 forint körül alakult, az előző év végi árakkal összehasonlítva nem volt változás.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.