RETRO RÁDIÓ

Kihallgatta az FBI a Tankcsapda tagjait

MMB.
Szerző
MMB.
Létrehozva2015. 11. 19. 11:07

A zenekar szerda hajnalban utazott Párizs felé, ám gépük bombafenyegetés miatt végül leszállásra kényszerült. Lukács Laciékat a nyomozók is kihallgatták, most elárulja, mi történt pontosan.

A Tankcsapda zenekar Los Angelesből indult el tegnap hajnalban Párizs felé, ám útjuk végül nem úgy alakult, ahogy azt ők képzelték.

Gépük ugyanis nem ért el a célállomásra, hiszen a repülő terrorveszély miatt végül Salt Lake Cityben hajtott végre kényszerleszállást. Lukács László, az együttes frontembere a csütörtök reggeli Music Fm-ben beszélt a megrázó esetről, és az FBI hatékony munkájáról.

Három óráig tartott a repülő átvizsgálása. Velünk kivételt tettek, látták, hogy mi hárman összetartozunk.

Negyed órát beszélgettek a végén velünk. Sőt, youtube-klipeket nézegettek, arról, hogy kik vagyunk, honnan jövünk, hová megyünk

"Az amerikai hatóságok nagyon professzionálisan jártak el, mindenki nagyon hatékonyan végezte a munkáját" - nyilatkozta az énekes, aki a bombariadót követő átvizsgálás után újra felszállhatott a repülőre, és folytathatta az útját Franciaországba zenésztársaival.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.