RETRO RÁDIÓ

Titkolja első házasságát Lagzi Lajcsi

MF
Szerző
MF
Létrehozva2015. 10. 08. 13:43

A mulatós zenész mindig büszkén és tisztelettel beszélt feleségérõl, Boglárkáról és gyönyörû gyerekeikrõl. Egy dologról azonban mélyen hallgat. Bármennyire is meglepõ, de mostani neje nem az elsõ felesége.

Az előzetes letartóztatását töltő Galambos Lajos az elmúlt 20 évben mindig büszke volt tökéletes családjára. Mindent megtudtunk a szokásaikról, terveikről, de arról mélyen hallgatott, hogy mostani társa, Boglárka nem az első felesége.

Lagzi Lajcsi igyekezett teljes titokban tartani előző életét, megpróbált úgy tenni, mintha az első házassága meg sem történt volna. A zenész ismerősei között is tabu ez a téma, és még a fotók is eltűntek abból az időszakból. Csak pár akkori hetilap hasábjain tűnik fel a szőke nő az akkor a harmincas éveiben járó Lajcsi mellett.

A zenész 30 éves korában vette feleségül első komoly szerelmét, akivel 5 évig voltak házasok. Mikor összeházasodtak, Lajcsi már ismert muzsikus volt az országban. Budai luxuslakásukból egy Tata környéki vadászházba kényszerültek a folyamatos rajongói zaklatás miatt, de a vidéki élet sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.

A pohár akkor telt be a házasoknál, amikor kiderült, hogy mind a ketten másnál keresik a boldogságot. Lajcsi első felesége ráadásul a válás után a zenész egyik jó barátjához, egy lótenyésztőhöz ment hozzá, Lajcsi pedig elvette Boglárkát. Különös kapcsolat alakult ki négyük között, a két szerelmespár évekig összejárt. Arról viszont nem szól a fáma, hogy miért szakadt vége ennek a különös barátságnak.

Egyszerűen érthetetlen, hogy a zenész miért rejtegeti ennyire ezt az időszakot. Egy korábbi interjúja során szinte úgy tett, mintha azt az öt évet csak úgy átugrotta volna.

Nem bántam meg, hogy 38 évesen családot alapítottam. Boglárka nagyon türelmes asszony, ha újrakezdeném, ugyanúgy őt választanám társamnak

- mondta a Story magazinnak még évekkel ezelőtt a zenész.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.