Létrehozva: 2015.06.06.

Gyurcsány jóképűnek, sikeresnek és Friderikuszhoz hasonlóan szépnek tartja magát!

Õ az elsõ olyan közéleti személyiség, aki politikusként költözött össze Friderikusszal 24 órára. Az önként vállalt számûzetés alatt többek között az is kiderül, az egykori miniszterelnök jóképû pasinak tartja-e magát.

Inkább jóképű, mint rossz vagyok, azt hiszem. Vagyok olyan szép, mint te!

mondta Gyurcsány Ferenc az Összezárva Friderikusszal című műsorban. Kijelentéséről egyelőre nem tudjuk eldönteni, hogy komolyan gondolta-e a dolgot. A DK-párt elnöke ezek után arról is beszélt, neki bizony sosem okozott gondot az ismerkedés.

Sikeres, karakteres, erős fickó vagyok, aki végtelenül könnyen alakított ki kapcsolatot és ismerkedett...

Ebben nem igazán kételkedhetünk, hiszen feleségből is volt neki három.  Az első házasságából nem született gyereke, a másodikból viszont két, ma már felnőtt fiú. A srácok anyja lényegében sokkot kapott, amikor elhagyta, hogy feleségül vegye Horn Gyula kabinetfőnőkének lányát, akinek apja Kádár János kertszomszédja volt.  Dobrev Klára – jelenlegi neje – mellett úgy tűnik, megtalálta az igazit. Február közepén már harmadik közös gyermekük, a kis Marci is megszületett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Senki nem gondolta, hogy Zelenszkij ezt megteszi

origo.hu

Váratlan bejelentés: nem volt még ekkora bajban Ukrajna, mint most

borsonline.hu

Tíz évvel Schumacher síbalesete után áll össze a kép: ez okozta a tragédiát

ripost.hu

Porig alázták Harry herceget és Meghan Markle-t, itt a vége?

vg.hu

Döntöttek a kereskedők az új üzemanyagárakról: péntektől olcsóbb lesz a benzin és a dízel is

origo.hu

Elképesztő dologgal vádolják Kulcsár Edinát a kislánya miatt

life.hu

Fogyassz bátran csokoládét karácsonykor: az egészséged hálás lesz érte(x)

ripost.hu

Végre Szabyest is megszólalt a Rékasi Károly elleni gyűlöletcunamiról

ripost.hu

„Nem fogok siránkozni” – Dárdai Pál feladta nagy álmát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a bizonyíték: Csak kamu volt Vajna Timi és Schwarzenegger románca – videó

SZTÁRDZSÚSZ

Hajdú Péter háborút hirdet a netes csalók ellen

SZTÁRDZSÚSZ

Kiosztották Berki Mazsit a gyereknevelési elvei miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Bunyós Pityunak fogalma sem volt, hogy világsztár akar haverkodni vele

SZTÁRDZSÚSZ

"Tudatos technika volt": megszólaltak a Párharc győztesei, végig ez volt a taktikájuk

SZTÁRDZSÚSZ

Botos Éva: „A család, a kisfiam mindennél fontosabb”