A Nemzeti Összetartozás Napja: Ez ad erőt a magyarságnak!

POLITIK

Tényleg időhiány miatt halasztja el három magyar sztár az esküvőjét?

Három sztár is elhalasztja idén az esküvõjét. Az ok mindhárom esetben az idõ hiánya, de azért némi bizonytalanság is kiolvasható a sorok közül.

Sorban jöttek a májusi bejelentések az elmaradt esküvőkről, de az is kiderült minden esetben, hogy nem voltak még előre lefoglalt dátumok vagy helyek. Iszakék, Loláék és Dancsék sem tartják meg idén.

Iszakék már egy éve halasztják

Iszak Eszti és Dobrády Ákos már 2014-ben az „esküvőre készülő álompár” volt a magyar sajtóban, hét elején a TNT zenésze mégis azt mondta: idén is elhalasztják a kézfogót. „Nagy valószínűséggel az esküvő majd csak jövőre valósul meg... Sok mindennek kell klappolnia két ember között, köztünk pedig minden stimmel. Eszter az a lány, akivel szeretném összekötni az életem” – mondja Dobrády. A már negyven éves zenész szomorú lehet, mert már gyermeket szeretne, de ő azt is – az egyelőre elmaradó – házassághoz köti.

Loláék sem érnek rá

„Sokan máshogy közelítik meg ezt a kérdést, de mi a hagyományos módon szeretnénk a sorrendet tartani, úgyhogy remélhetőleg az első gyermekünk a nászéjszakánkon fogan majd meg” – vallott Dobrády. Lola és hangmérnök párja, Bence is annyit dolgozik a nyáron, hogy elmarad az esküvő. „Mostanában beszéltünk róla, és arra jutottunk, egyáltalán nem biztos, hogy nyári esküvőnk lesz. Inkább késő őszi vagy tavaszi” – árulta el most az énekesnő.

Az Operettben is sok a munka

Dancs Annamari és Kerényi Miklós is a munkára fogja a halasztást. „Miután kiderült, hogy mennyi munkánk lesz, úgy döntöttünk, félretesszük ezt a nyarat, és majd visszatérünk rá jövőre. Végül is a jegygyűrű ott van az ujjunkon, együtt kelünk és fekszünk, sőt még a színházban is együtt vagyunk. Ez már több is mint egy átlagos házasságban megszokott!"

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy film, amit be sem mertek mutatni

origo.hu

Szabó Zsófi képtelen leállni a bikinis fotókkal - kép

life.hu

Az 5 legkülönlegesebb tó Európában, ami akár autóval is könnyen elérhető

mandiner.hu

Bréking: lengyelek is részt vettek az Oroszország elleni támadásban (VIDEÓ)

ripost.hu

Ajaj! Tóth Andi újra szakított? „Elegem lett. Egyikőnk sem engedett”

origo.hu

Gépfegyverrel fenyegették meg Polgár Árpádot

mindmegette.hu

Íme a legfinomabb bodzaszörp, amit a diétázók is ihatnak literszám!

ripost.hu

"Az egész életedet végighazudtad!" - nyilvánosságra hozták Gáspár Bea és Győző magánbeszélgetését

ripost.hu

Nagy a baj, rossz hír érkezett a börtönbe zárt Galambos Lajcsiról

ripost.hu

Szabó Zsófi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Önfejlesztés és pozitivitás a legfontosabb célja az életében Sáfrány Emesének

SZTÁRDZSÚSZ

Elhagyhatta a kórházat: így ünnepelt Árpa Attila édesapja

SZTÁRDZSÚSZ

Komoly fájdalmak kínozták: Meg kellett műteni az Exatlon bombázóját

SZTÁRDZSÚSZ

Ismét áll a bál: Azahriah szerint G.w.M megélhetési zenész

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem teszi zsebre: Dopeman csúnyán beszólt ByeAlex-nek

SZTÁRDZSÚSZ

Így győzték le fóbiájukat Young G Béci és felesége