Létrehozva: 2021.09.04.

Így akarják megtörni a VV Fanni-ügy gyanúsítottját

Négy hosszú év után kiderülhet az igazság.

A VV Fanni-ügy hosszú ideje megoldatlan, rengeteg elmélet látott napvilágot a halálával kapcsolatosan.

A bíróság pontos útvonaltervet készített, amely a lány bérelt lakásától indul és a Duna-parton ér végett – a Blikk megszerezte a dokumentumot.

Ez nagyon fontos lehet az eljárás során, ugyanis ezzel akarják megtörni a gyanúsítottat. Az ügyész és az ügyvédek saját szemükkel láthatják az autentikus helyszíneket, illetve ami még inkább számottevő lehet: a gyilkossággal vádolt, B. László reakciót, figyelni fogják a szavait és gesztusait az egyes megállóknál.

A dunaújvárosi férfi viselkedését illetően az első bejárási napon feltételig az első helyszín lesz igazán meghatározó, ennyi év után, újra be kell lépnie a Danubius utcai házba, ahol a lányt utoljára élve látták. Azt, hogy felment a lányhoz, a vádlott sem tagadja.

A férfi a több éve húzódó eljárás alatt soha nem tört meg. A börtönben és a tárgyalóteremben is azt állította: nem ő ölte meg Fannit. Az ő verziója szerint ő lehozta az eszméletlen állapotban lévő Fannit a lakásból, betette a kocsijába, majd átadta számára ismeretlen férfiaknak.

Most az a kérdés, hogy marad-e ennél az álláspontnál vagy a helyszíneket látva megtörik.

VV Fanni gyilkossági ügye négy éve tartja izgalomban az országot. Nem csak azért, mert ennyi idő után sem sikerült olyan bizonyítékokat találni melyek szerint egyértelműen meghalt, nem csak eltűnt, de azért is, mert mostanáig nem sikerült közvetlen bizonyítékkal alátámasztani, hogy B. László ölte meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai