RETRO RÁDIÓ

Drámai videóval dolgozza fel traumáját Varga Viktor: Ez a célja a sérülés után

Drámai videóval dolgozza fel traumáját Varga Viktor: Ez a célja a sérülés után
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2021. 07. 27. 19:00

Varga Viktor három héttel ezelőtt szenvedett horrorbalesetet, miközben a Nemzeti Vágtára készült. A bokája és az ugrócsontja sérült meg, ami miatt műteni is kellett az énekest.

Varga Viktor csak nemrég lobbant szerelemre a lovaglás iránt, miután szerepet kapott a Nemzeti Lovas Színház igazgatójától. Viktor annyira belejött a dologba, hogy kvalifikálta magát az idei Nemzeti Vágtára is. A felkészülés közben azonban leesett a lováról, aminek következtében megsérült a bokája és az ugrócsontja.

Varga Viktor egy klippel vonzza be a gyógyulást... Fotó: Markovics Gábor

Az énekest mentővel szállították a traumatológiára, ahol kiderült, műtéti beavatkozásra van szüksége. Viktor azóta a gyógyulás útjára lépett, vagyis bicegett. Állapota pedig megihlette és egy zenét írt annak reményében, hogy ezzel gyorsíthatja a felépülésér. Az énekes még nem adta fel a reményt, hogy októberben rajthoz álljon a Nemzeti Vágtán.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

VARGA VIKTOR art (@vargaviktorart) által megosztott bejegyzés

Hajrá!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.