Létrehozva: 2020.07.21.

Újabb bizonyíték: együtt ünnepelt Hódi Pamela és Tóth Bence!

Közel járhat a béküléshez Hódi Pamela és Tóth Bence! A fiatalok együtt ünnepelték hétvégén egy közös barátjuk születésnapját, és bár próbálták titkolni, Pamela videóján egy másodpercre a fiatal focista is feltűnt.

Úgy tűnik, valóban nem bírja egymás nélkül Hódi Pamela és Tóth Bence! Az egykori álompár májusban jelentette be, hogy különváltak az útjaik. Hódi Pamela akkor könnyes interjúban vallott a hot! magazinnak arról, hogy bár fájt kimondani a végszót, nincs visszaút, ő és Bence már sosem fognak egy párt alkotni.

Fotó: Ripost

Ennek a nyilatkozatnak homlokegyenest ellentmond mindaz, ami az utóbbi időben történt a pár körül. Június közepén a Ripost egyik szemfüles olvasója árulkodó fotókat juttatott el a szerkesztőségünkbe, amelyeken jól látszik, hogy Bence épp egy bőröndöt pakol az autójába annak a XIII. kerületi társasháznak a parkolójában, ahol Pamela él.

Ahogy pedig a Ripost azt hétfőn megírta, két hónap után a csinos modell ujján ismét megcsillant az eljegyzési gyűrű. Pamelának bizonyára alapos oka volt arra, hogy újra hordani kezdje az ékszert. Amikor vasárnap lapunk munkatársa megkereste ez ügyben, nem kívánt nyilatkozni, kedvesen elhárította a kérdéseinket: azt azonban nem cáfolta, hogy az ékszer nem a jegygyűrűje volna.

Fotó: Ripost

A Ripost ráadásul újabb bizonyítékot talált, ami arra utal, hogy Pamela és Bence jó úton haladnak a békülés felé; vagy talán már ki is békültek. Az egykori álompár együtt ünnepelte egy közös barátjuk születésnapját, és Pamela videóján jól látszik, hogy nem csak az influenszer, de Bence is nagyon jól szórakozott, mindent összevetve boldognak tűntek – ez Pamela 24 órán át látható Instagram-sztorijából derült ki, aminek közzétételéhez a modell nem járult hozzá.

A rajongók ettől függetlenül észrevették a különös egybeesést, és rögtön találgatni kezdtek.

Hivatalosan még egyikük sem erősítette meg, hogy kibékültek, de a rajongóik nagyon drukkolnak: sokan úgy látják, Bence a tökéletes férfi Pamela mellé, az, akivel a modell boldog életet élhet, és igazi családot alapíthat. Hogy így lesz-e, az még a jövő zenéje, a jelek mindenesetre biztatóak.

Horvátországban is együtt voltak Pamela és Bence a közös baráti társaságukkal utaztak el két héttel ezelőtt a horvát tengerparthoz. Bár a fiatalok nem vallották be, hogy együtt vannak, népes baráti társaságuk néhány tagja az élő bejelentkezésekben kikotyogta a titkot. Könnyen lehet, hogy épp ez a nyaralás segített abban, hogy megtörjön közöttük a jég, mindenesetre a jelek azóta biztatóak: Pamela néhány napja ismét hordja a jegygyűrűjét.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Dárdai Mártonnal ilyen még nem történt, egyből üzent neki az édesapja

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai