FÜLES

Árulkodó fotó: újra hordja az eljegyzési gyűrűjét Hódi Pamela!

Ismét ott csillog az eljegyzési gyűrű Hódi Pamela ujján! A modell még tavaly szeptemberben mondott igent Tóth Bence focistának, a kapcsolatuk azonban a koronavírus-járvány alatt zátonyra futott. Most úgy tűnik, tisztázták a nézeteltéréseiket, és újra egymásra találtak.

Közel két hónappal a szakítás után egyre több jel mutat arra, hogy újra egy párt alkot Hódi Pamela és Tóth Bence!

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Június közepén a szerkesztőségébe árulkodó fotókat juttatott el egy olvasónk, amelyeken jól látszik, hogy Bence egy kis bőrönddel az oldalán éppen bepakolt a kocsijába annak a 13. kerületi társasháznak a parkolójában, amelyben a sztáranyuka bérli a lakását.

Fotó: Sulyok László

Néhány héttel ezelőtt pedig Bence és Pamela közösen nyaraltak Horvátországban a baráti társaságukkal, valamint Pamela kislányával, Natival.

A most egy újabb, nehezen cáfolható bizonyítékot talált, ami a békülésre utalhat: több, mint két hónap után Pamela újra hordja az eljegyzési gyűrűjét! A gyönyörű ékszert a szakításuk óta nem lehetett látni az ujján, mostanában azonban újra meg-megcsillan a kezén. Először öt napja, egy mosogatás közben készült fotón tűnt fel a gyűrű, ezt követően pedig egy pénteken megosztott fotóján látszik, hogy ott ragyog az ujján az ékszer.

Bár Pamela májusban a hot! magazinnak azt mondta, nincs esély a békülésre, most úgy tűnik, a fiatalok egymás iránt érzett szerelme erősebb volt, mint az akadályok.

„Pontot tettünk a kapcsolatunk végére, és nincs visszaút. Bevallom, a szakításunk derült égből villámcsapásként ért, hiszen még abból sem ocsúdtam fel teljesen, hogy a karantén miatt el kellett halasztanunk az esküvőt. De hogy úgy hozza az élet, hogy másfél hónap leforgása alatt odáig jutunk, hogy végleg elengedjük egymás kezét, azt az első napokban képtelen voltam felfogni” – fogalmazott májusban a hetilapnak Pamela.

A jelek szerint azóta sikerült tisztázniuk a konfliktusaikat, és rájöttek, hogy képtelenek egymás nélkül élni. Könnyen lehet, hogy az elmaradt esküvőt is bepótolják. A pár idén júniusban mondta volna ki a boldogító igent, de ezt először a koronavírus-járvány miatt voltak kénytelenek elhalasztani, majd a szakítás miatt mondták le a ceremóniát.

A megkereste Hódi Pamelát, aki meghallgatta a kérdésünket, de udvariasan csak annyit mondott, nem szeretne az ügyben nyilatkozni, igaz, azt sem cáfolta, hogy a szóban forgó ékszer nem az eljegyzési gyűrűje.

Egyedül is boldogul

Hódi Pamela az utóbbi három évben bebizonyította, hogy férfi nélkül, egyedül is képes eltartani a kislányát, és megteremteni a szükséges anyagi biztonságot. A híresség hamar kilépett Berki Krisztián árnyékából, és ma már az egyik legnagyobb látogatottságú közösségi oldallal rendelkezik Magyarországon. Influenszer és modellmunkáival biztos hátteret teremtett magának és a lányának, így már nincs rászorulva senki segítségére.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?