Létrehozva: 2020.09.14.

Tilla vallomása: Egyáltalán nem vagyok jó passzban

A műsorvezető egy díjátadón járt a napokban, ahol éreztető volt rajta a feszültség, és nem is titkolta, hogy nem nyugodt…

A TV2 műsorvezetője lett a 2019-es év legjobb férfi műsorvezetője, és természetesen boldog volt, hogy megkapta a legrangosabb szakmai elismerést. Köszönőbeszédébe azonban beleszőtte aggodalmát is, amit a kialakult koronavírus helyzet miatt érez folyamatosan. Till Attila nem kertelt, elárulta lapunknak, hogy egyáltalán nem érzi jól magát lelkileg.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Ami azt illeti, nem vagyok jó passzban. Napról napra, óráról órára, percről percre élek” – kezdte Tilla. „A műsorok és most éppen a Sztárban Sztár nekem nagyon sokat segít. Amikor a színpadon vagyok, minden probléma eloszlik és nagyon át tudom adni magam a pillanatnak. Az ott átélt könnyedség jó hatással van rám ezekben a nehéz időkben. A zsűrivel és a szereplőkkel együtt kikapcsolunk pár órára és csak a felhőtlen röhögés létezik” – mesélte a műsorvezető, aki attól is tart, hogy ha fokozódik a vírushelyzet, éppen úgy leállhatnak a forgatások, mint az első hullám idején, amikor hetekre parkolópályára került a Nicsak, ki vagyok?, aminek szintén ő volt a műsorvezetője. Tilla félelme korántsem alaptalan, hiszen már ő is egyre több ismerősétől hallja, hogy megfertőződtek a koronavírussal.

„Amikor az ember hallja, hogy egyre több és több ismerőse koronavírusos, akkor bizony előjön a félsz, és ezt nehezen kezelem. Rosszul érint, hogy nem tudom tervezni sem a közeli, sem a távoli jövőt, mert annak alakulására nincs ráhatásom. Alapvetően előre tervező típus vagyok, így borzasztó megélni ezt a fajta bizonytalanságot. A nyugalmat szeretem, amit gyerekkoromból, az engem körülvevő családi környezetből hoztam, és amit átültettem a saját családomba is. Ebbe kavar bele ez a helyzet és folyamatosan felborzolt idegállapotban vagyok” – mondta Till Attila, akinek megvan a módszere arra, hogy kieressze a gőzt.

„Amikor már nagyon tele van a hócipőm, akkor a sporthoz nyúlok, ami egyre komolyabb szerephez jut az életemben. Három és fél éve nem iszom és már két és fél hónapja nem is dohányzom, így elég erőteljesen van jelen az életemben a mozgás” – tette hozzá.

Fotó: Till Attila

Nem gondolta, hogy egy macskáért fog rajongani Tilla világéletében szerette a kutyákat, de ennek ellenére csak a közelmúltban szánta rá magát, hogy egy házi kedvenccel bővítse a családját. Nemrég egy kiscicát dobott be valaki a kertjükbe, a műsorvezetőnek pedig megesett rajta a szíve. „Az állataink is folyamatosan töltik a lelkemet. Sosem gondoltam volna, hogy egy macska képes lesz engem megnyugtatni, de így van. Imádok játszani Pityuval, akit egyébként innen is köszönök annak az illetőnek, aki csak úgy behajította hozzánk a kerítésen át. Nem tudom, hogy jót akart-e, de végül a legjobb helyre került ez a kis jószág” – mondta Tilla.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Fradista gól is kellett az európai foci csodájához

mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

travelo.hu

Kilőtték a szlovákiai Liptószentmiklóson öt embert megsebesítő medvét

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai

SZTÁR

Forró a lista, ők voltak Katalin hercegné pasijai Vilmos előtt