RETRO RÁDIÓ

Üzent a kórházból a koronavírusos Baranyi László

Üzent a kórházból a koronavírusos Baranyi László
szbd
Szerző
szbd
Létrehozva2021. 02. 03. 20:50

Pozitív koronavírus-tesztje után kórházba került a 93 éves színész, aki egy hét elteltével végre kezdi magát jobban érezni.

Baranyi László már közel két hete a Dél-pesti Kórházban gyógyul, miután megfertőződött a koronavírussal. Pedig nagyon vigyázott magára, kitiltotta otthonról a családját és még jó barátja, Sas József temetésére sem ment el. A Família Kft. egykori sztárját a Bors érte utol, és hamar kiderült, hogy már jobban érzi magát.

Fotó: Bors / Végh István

„A héten lesz újabb tesztem, akkor derül majd ki, hogy pozitív vagyok-e még vagy sem, de napról napra jobban érzem magam” – kezdte a Borsnak a színész, aki nem tagadja: eleinte szörnyen érezte magát.

A színész elárulta, mi segítette a betegség legnehezebb pillanataiban.

„A szeretteimre gondoltam, verset mondtam magamnak, és arra gondoltam, ki fogok ebből gyógyulni. Láss csodát, tényleg jobban vagyok, bár az agyam még néha kihagy és a fülem is fáj egy kicsit, de már közel sem olyan, mint mikor bekerültem ide” – tette hozzá a színész.

László a betegség ellenére eltökélte, hogy a feleségével együtt beoltatják magukat. Mindketten regisztráltak a vakcinára, hiszen a jövőben is szeretne védett maradni.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.