SZTÁRDZSÚSZ

Sziget 2016: Ezt tanácsolja a fesztiválozóknak Zacher Gábor

Megfontolandó mondatokkal indította útnak az idei Sziget fesztiválra érkezőket..
  • Szerző: BDF

Ha bárki bajba kerülne a budapesti rendezvényen, a népszerű főorvos természetesen ügyeleti idején kívül is az illető rendelkezésére állna.

"Gyakorlatilag az esküm kötelez erre. Ez természetes. Főleg, hogy én mindent tudok az itt történtekről. Hiszen a munkahelyem, a budapesti Honvédkórház sürgősségi centruma adja a kórházi háttér biztosítását a Sziget Fesztivál számára. Tehát, ha nem is rendszeresen, de a bonyolultabb ügyek miatt a kint dolgozó kollégák fel szoktak hívni” – kezdte a %%-nak Dr. Zacher Gábor, aki csak egy példát hozott fel azután, miután megkérdeztük, melyik volt a legvészesebb eset, amivel az idei Szigeten találkozott.

"Nagyjából nyolcvanezer ember lesz ma kint a szigeten, ebből kórházba fog kerülni mondjuk huszonöt. De ez a huszonöt ember nem azért köt ki ott, mert halálos betegek, hanem mert mandulagyulladásuk van, vagy kifordult a bokája. De igen lesz olyan, aki be fog rúgni, mint egy disznó, és olyan is, aki szétszívja magát."

Mégis egészségügyi szempontból a fesztiválon belül sokkal nagyobb biztonságban vannak a fesztiválozók, mint kint a városban. Ha valaki itt megfekszik, azt megtalálják.

– magyarázta a Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője, majd hozzáfűzte:

"Olyan ez, mint a pogo: ha valaki földre kerül, azt felsegítik, nem lépnek rá. Viszont, ha a városban esel el, rád taposnak és még ki is rabolnak” – magyarázta a népszerű főorvos, aki a következő jó tanáccsal indítaná útnak a fesztiválra érkezőket:

Mindenki érezze jól magát, és merjen jó döntést hozni!

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?