Létrehozva: 2021.06.12.

Rubint Réka mezítláb sokkolta a fotósokat

Pénteken hivatalosan is átadták az Európa-bajnokság szurkolói zónáját. Rubint Réka valamit otthonfelejtett...

Június 11-én kezdetét vette a régóta várt labdarúgó Európa-bajnokság, ennek apropóján a budapesti Városligetben található hivatalos szurkolói zóna is megnyitotta a kapuit. A helyszínre fiával kilátogatott Rubint Réka is, s nem is tétlenkedett. Labdába is rúgott, igaz, a focicsukát otthonhagyta.

„Azt gondolom, hogy van még hova fejlődni a „bőr rúgásában”, de nyilván, mint mindenben, ebben is folyamatosan gyakorolni kell.” – mondta Réka, aki mezítláb, 50 kilométeres sebességgel küldte pályájára a lasztit.

Réka mezítláb sem jött zavarba

Réka szerint a következő hetekben óriási tömeg lesz a ligetben.

„Libabőrös leszek, ahogy körbenézek. Biztos vagyok benne, hogy holnap, és az elkövetkezendő időszakban annyian lesznek, hogy egy gombostűt sem lehet majd leejteni -számolt be élményeiről a fitneszkirálynő. – Kicsit olyan érzésem van, mint a saját edzéseimen, ahol több száz ember összegyűlik, és egyszerre egy energia hajt minket. Fantasztikus érzés.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott