SZTÁRDZSÚSZ

Rod Stewart sokkot kapott, amikor meglátta első lányát

A zenész mindenki előtt titkolta, hogy első gyerekét örökbe kellett adnia a barátnőjével.
címkék:
  • Szerző: The_M

Hosszú éveken át senki nem tudta, hogy Rod Stewart és az első barátnője, Susannah Boffey 18 évesen titokban szülők lettek, de a kislányt azonnal örökbe adták, mert nem tudták volna miből eltartani.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Getty Images

Ám 21 évvel később az akkor már nemzetközi szupersztár Stewart lemezstúdiójának ajtaján becsöngetett egy fiatal lány, aki azt állította, hogy az énekes lánya. Rod először a gitárosát küldte ki, hogy ellenőrizze a történetet, majd amikor kiment ő is, hogy szemügyre vegye a nőt, sokkolta a látvány. Mintha a női hasonmása állt volna előtte, és egyből tudta, hogy az eltitkolt első gyereke látogatta meg.

Stewart a zenésztársainak ekkor mesélte el az évtizedekkel korábbi történetet, ugyanakkor a Sarah-nak elkeresztelt lányát ezután sem tekintette a gyerekének. Újabb évtizedek teltek el, mire ő is a Stewart-család igazi tagja lett. Rod idősebb gyerekei felvették a nővérükkel a kapcsolatot, mert meg akarták ismerni, azóta pedig ő is ott van minden közös rendezvényükön.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Várd a vendégeket a legédesebb linzerekkel az ünnepek alatt!

Ripost előfizetés banner

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?