Létrehozva: 2021.11.09.

Kitört a háború? Ezt üzente Pártos Csillának Pécsi Ildikó fogadott fia

L. Péterfi Csaba nem tudja hova tenni Pártos Csilla korábbi, kissé fenyegető jellegű nyilatkozatát.

L. Péterfi Csaba sokáig volt Pécsi Ildikó legfőbb bizalmasa, sőt, a tavaly decemberben elhunyt színésznő a fogadott fiaként tekintett rá. Csabának Ildikó halála után az lett a legfőbb célja, hogy továbbvigye Pécsi szellemi örökségét.

Fotó: Sulyok László

Ennek nagyon fontos részét képezi az a könyv, ami Pécsi Ildikó filmbe illő életéről szól, eddig sosem hallott, és bizony olykor-olykor roppant intim történetekkel. L. Péterfi Csaba hónapokon keresztül dolgozott a könyvön, amit végre sikerült befejeznie.

A címe: Pécsi Ildikó: Úgy, ahogy volt

„Az elmúlt években nagyon sok dologról beszéltem Ildikóval, ezért nem volt nehéz az alkotói folyamat. Persze rengeteg titkot is megtudtam, egész megdöbbentőeket, Ildikó élete valóban filmbe illő volt. Voltak olyan dolgok is, amiket csak félig-meddig mondott el, így komoly kutatómunkát végeztem. Beszéltem Keleti Évával, Lőte Attilával, Ildikó régi barátaival, volt szerelmeivel, pályatársakkal, volt sminkesével, de természetesen a fiával, Szűcs Csabával is. Ildikó még életében rengeteg visszaemlékezést, naplót, levelet átadott nekem, azokban is voltak bőven meglepetések” – mesélte korábban a Ripost-nak L. Péterfi Csaba, aki nem sokkal a színésznő halála után kezdte el írni a könyvet, az alkotói folyamat azonban ennél sokkal hosszabb volt.

A könyv, vagy legalábbis a kézirat mára elkészült, Csaba már a könyvbemutatót tervezi, arra viszont nem számított, hogy Pécsi Ildikó volt menye, Pártos Csilla üzen neki! Csilla egy néhány héttel ezelőtt készült interjúban azt üzente, jogi lépéseket fog tenni, ha szerepel a könyvben. Csaba azonban nem rettent meg, csattanós választ adott Ildikó exmenyének!

Fotó: Ripost

„A könyv kézirata elkészült, egyelőre egy meg nem nevezhető szerkesztőségben van. Bizakodó vagyok azzal kapcsolatban, hogy ők ezt ki akarják adni, több mint valószínű, hogy jövőre ez meg is fog történni. Természetesen szeretnénk egy könyvbemutatót is Gödöllőn, hiszen Ildikó ezer szállal kötődött a városhoz, és magam is gödöllői vagyok. Pártos Csillát nem fogom meghívni a bemutatóra, bár természetesen eljöhet, hiszen nyilvános esemény lesz. Ha az illető személy el szeretne jönni, akkor nem fogom megakadályozni, de meghívót biztos nem fog kapni” – jelentette ki L. Péterfi Csaba, majd hozzátette: Pártos nyugodtan feljelentheti.

„Csilla azt találta nyilatkozni, hogy ha az ő neve megjelenik a könyvben, akkor elindít ellenem egy jogi eljárást. Ez egy életrajzi könyv Pécsi Ildikóról, nagyon sok személy szerepel benne, köztük ő is, hiszen Ildikó életét jelentősen meghatározta. Pozitív és negatív értelemben egyaránt. Ezt annak idején maga Csilla is lenyilatkozta, sok cikk jelent meg róla. Ha ezeket mind visszavonja, akkor látom értelmét annak, amit nyilatkozott. Vagy saját maga ellen is tesz feljelentést? Nem értem. Egy életrajzi könyvből nehéz lenne kihagyni, de megnyugtatom, nem róla szól a könyv, ez a könyv Pécsi Ildikóról szól. Nem kell megijednie, ugyan nem végeztem jogot, de tanultam a jogi egyetemen, a könyvet is megnézettem már médiajogászokkal, mindegyik azt mondta, hogy nyugodtan kiadható. Pártos Csilla nyugodtan feljelenthet” – mondta határozottan a bizalmas.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott