Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.07.24.

Ő lehet Palik László új párja?

Évek óta az Exatlon körforgásában él Palik László, nem csoda, hogy a stábból választott párt magának.

Hetek óta más sem foglalkoztatja az embereket, hogy mi lesz a válófélben lévő Palik-Marsi házaspár további sorsa. A Bors információi szerint keményen dolgoztak házasságuk megmentésén, de már nem sikerült. Májusban Marsi Anikó már válási papírokkal utazott férje után Dominikára, ahol már harmadik éve tölt közel fél évet az Exatlon miatt. Sőt a múlt héten már arról szóltak a hírek, hogy már mindketten újra szerelmesek.

Fotó: TV2

A hot! magazin azt írta, hogy Marsi Anikó Szulák Andrea volt férjével boldog újra. Majd nem sokkal később Palik László új kapcsolatára is fény derült. A Blikk úgy tudja, hogy Palik László nem ment messzire a szerelemért, szívét az Exatlon korábbi versenyzője, egy nála jóval fiatalabb sportoló hölgy rabolta el.

Fotó: TV2

A sport reality több százezres rajongótábora rögtön találgatásba kezdett. A Bors olvasóinak szavazatai szerint a szerencsés kiválasztott az a Cservenák Alexandra lehet, aki a második évadban a Kihívók csapatában versenyzett. A személyi edzőként dolgozó 30 éves Szandi idén ugyanis már a stáb tagja volt, szoros együttműködésben a műsorvezetővel. Az is mellette szól, hogy Szandi imádja a gyerekeket, öt testvér mellett cseperedett fel. Ráadásul Palik fiait is ismeri, többször találkozott velük a forgatásokon.

Fotó: Bors

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

metropol.hu

123 éve született a magyar film: teszteld, te mennyire emlékszel a régi idők mozijaiból - kvíz

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

SZTÁRDZSÚSZ

„Azt tudnotok kell, hogy benne van szívem, lelkem!” – Schobert Norbi nagy dobásra készül