Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.20.

Nem sokan mernének arra pénzt költeni mostanság, amire Németh Kristóf

Németh Kristóf nem csak a színészet és a színház szerelmese, hanem rajong a gasztronómiáért is. Jövőre új szintre emeli ezt a rajongását.

Fogalmunk sincs, hogyan csinálja, de Németh Kristóf a jelek szerint valamiféle időkapun jár-kel oda és vissza, hiszen egyszerre annyi fronton áll helyt, ami már a lehetetlen határát súrolja.

Fotó: Keller Mátyás / Ripost

Színészként forgat és színpadon játszik, közben pedig igazgatóként irányítja a Fórum Színházat. Mindezek mellett rengeteg időt tölt két gyermekével, a feleségével és imádott édesanyjával is. Jogos tehát a kérdés: Kristófnak mi fér még bele 24 órába? Nos, a választ ő maga adta meg a Ripost-nak. Öveket becsatolni, hamarosan nyit a színész első étterme és itt a hangsúly az elsőn van.

„A közelmúltig csak a közvetlen környezetem, vagyis a családom, a barátaim és a kollégáim tudták rólam, hogy szenvedélyesen szeretem a gasztronómiát és nem csak, mint fogyasztó, de mint alkotó is” – kezdte Németh Kristóf.

„Régóta dédelgetett álmom, hogy saját éttermet nyissak és most meg is kaptam ehhez a kezdő lökést, vagyis a vágy elhatározássá érett bennem. Ez annyit jelent, hogy 2022-ben, ha minden jól megy, már fogadom is a vendégeket” – árulta el a színész, aki most sem tagadta meg önmagát, és mert nagyot álmodni.

Fotó: Keller Mátyás / Ripost

„Az első étterem után jön a következő, majd a következő, és így tovább. Egészen addig, amíg reményeim szerint egy egész kis franchise hálózatot ki nem építek. Azt szeretném, ha idővel megvendégelhetném az egész országot, vagyis a tervek szerint senkinek sem kell majd órákig autóznia, hogy megkóstolhassa a kínálatot, amiről most még nem szeretnék többet elárulni” - fogalmazott sejtelmesen lapunknak Németh Kristóf.

origo.hu

Orbán kontra Soros: a háború folytatódik

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

borsonline.hu

Megnősül Leblanc Győző fiatalabb fia – "Boldog vagyok, hogy a fiam esküvőjén ott lehetek, és japán unokám lesz"

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

origo.hu

Gyermek bűntények az elmúlt évekből

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

metropol.hu

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó