Létrehozva: 2017.05.10.

Nem hiszed el, mi történt Vujity Tvrtko gyerekeivel

Talán még a világjáró riporter sem számított arra, hogy ez bekövetkezik!

Különleges felkérést kapott Vujity Tvrtko két fia. A riporter nagyobbik gyerekeit, Benjamint és Barnabást többen is megkeresték, hogy amíg édesapjuk előadást tart külföldön, addig ők iskolásoknak meséljenek elképesztő kalandjaikról - írta meg a Blikk.

Legutóbb például egy Sri Lanka-i magyar árvaházban jártak. Fő feladatuk az volt, hogy népszerűsítsék a "Fogadj örökbe egy tesót" elnevezésű programot, emellett pedig angolul tanították a szingaléz és a tamil gyerekeket.

"Sokat játszottunk velük, de kaptunk képzést előtte, hogy miként tudjuk ebbe belevinni a nyelvtanulást. Nagyon kedvesek velünk, érdeklődőek. A tanítás előtt voltunk egy elefántfürdetésen is, ahol meg is etethettem egyiküket. Azt hiszem, lesz miről mesélni az előadáson, amit most az amerikai iskolatársaimnak csinálok. Bár nem lesz egyszerű, mert sokan azt sem tudják, hol van Magyarország, nemhogy Sri Lanka"

– mesélte a lapnak Benjamin, aki testvérével, a 13 éves Barnabással együtt  nagyon élvezik az új kihívást.

Tvrtko persze rendkívül büszke fiaira, hiszen egész kiskoruktól kezdve arra nevelte őket, hogy nyissanak más kultúrák fel.

"Nekem mindig is az volt a fontos, hogy az én magyar fiaim megismerjenek más kultúrákat, tisztában legyenek más vallásokkal, hagyományokkal. A sárpogácsa pékségtől a Fehér Házig sok helyen voltunk, és még megyünk is, mert hiszem, hogy ez a közös nagy kaland pénzben nem mérhető tapasztalatokat hoz a srácok életébe. Emellett az is fontos, hogy Benji és Barnus megmutassa a kortársainak, hogy akár a gyerekek is segíthetnek"

- fejtegette a világutazó riporter.

 

 

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

metropol.hu

Komoly döntést hozott a Tankcsapda sztárja

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kozsó különleges fotóval emlékezett az édesanyjára

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"