Létrehozva: 2019.10.23.

Módosítottak a szabályokon Tóth Gabi kedvéért

A műsorkészítők is igyekeznek megkönnyíteni a kismama dolgát.

Hamarosan világra hozza első gyermekét Tóth Gabi. A Sztárban Sztár leszek! ítészének egyre nagyobb a pocakja, így a mozgás is egyre nagyobb kihívást jelent számára.

Sztárban Sztár
Fotó: Markovics Gábor

Az első élő show alatt már látható volt, hogy az este végére Gabi elfáradt. A szünetekben felpolcolta a lábát és a cipőjét is levette. Tűsarkú csizmában érkezett, majd körömcipőre váltott, érthető, hiszen az utolsó trimeszterben már kényelmetlen ez a viselet. Az ítész megpróbálta, de győzött a praktikusság és a kényelem. Múlt vasárnap, a második élő adásban már sokkal felkészültebb volt, papucsban lépdelt be a stúdióba.

A műsor készítői is a kismama kedvében jártak, adás végén, a korábbival ellentétben, már nem kellett kimennie Till Attilához a színpadra. A helyén ülve nyomhatta meg a következő adás feladatát kisorsoló gombot. Természetesen ennek a változtatásnak a többi mester is örült.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Köllő Babett és a lánya közösen költöznek el Amerikába

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról

SZTÁRDZSÚSZ

Emlékszel még? Így nézett ki a fiatal Kiszel Tünde, most Bodrogi Gyulát ünnepli

SZTÁRDZSÚSZ

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket