Létrehozva: 2021.02.03.

Megtörte a csendet Demjén Ferenc: így van most a legendás énekes

Az ország Rózsija megtörte a csendet, exkluzív interjút adott a Borsnak.

Demjén Rózsi teljesen elszigetelten él dióspusztai birtokán, hogy a vírus elkerülje. Bevásárolni is csupán egy héten egyszer járnak, nem igen lépnek ki a tíz hektáros farmról, ahol az ősfák, a halastó és a megannyi állat közelsége igazi idillt biztosít számukra. Nem véletlen, hogy a két évvel ezelőtti csípőműtétje utáni rehabilitációját is otthon töltötte az énekes, amiből a Borsnak elárulta: mára teljesen felépült, pedig járni is újra kellett tanulnia.

Fotó: Bors / Bánkúti Sándor

„Már el is felejtettem, hogy volt egy ilyen műtétem! Nagyon jól vagyok, mondhatni újra a régi.”

„Csak a vakcinát várom és azt, hogy mindenki, így én is be legyek oltva, és visszatérjen az élet a régi kerékvágásba.”

„Addig pedig sokat sétálok, zenélek, olvasok. Naprakész vagyok mindenből, legyen szó az országról, zenéről, bármiről. S persze a szomorú dolgok, tragédiák híre is utolért” – komorodott el a hangja az énekesnek-, utalva szeretett pályatársainak, Bergendy István, Balázs Fecó, Mihály Tamás és Benkő László halálára.

Demjén Ferenc azt is elárulta, hogy év végén az Arénában milyen meglepetéssel szeretne kedveskedni rajongóinak a 75. születésnapja alkalmából.

További részletek holnap a Borsban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

épül a real madrid harmadik galaktikus sztárcsapata

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget