Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.11.19.

Megszólalt Vilmos herceg a Diana halálához vezető átverésről

Az elmúlt hetek eseményei odáig jutottak, hogy már Cambridge hercege sem hagyhatta szó nélkül a BBC tettét.

Először Spencer gróf jelentette ki, hogy nővérét, Dianát átverte a BBC 25 évvel ezelőtt, hogy elkészülhessen a legendás Panorama interjú vele. Majd a hercegnő barátnője szólalt meg, és szerinte az interjút megelőző átverés elindított egy olyan lavinát, aminek Lady D halála lett a vége. Végül a BBC egykori munkatársa bevallotta, hogy ő készítette a hamis dokumentumokat, amik miatt Diana leült beszélgetni a kamerák elé. A férfi emellett vállalta a közvetett felelősséget is a walesi hercegné 1997-es haláláért.

A BBC az események alakulása miatt nem tehetett mást, felkért egy független bizottságot, hogy nyomozzák ki a Panorama interjú elkészültének körülményeit. Ezt a vizsgálatot a brit legfelsőbb bíróság egykori elnöke vezeti majd, és azt ígérte, mindenkit alaposan kihallgat, aki még életben van a tévécsatorna akkori dolgozói közül.

Részlet a Dianával készült Panorama interjúból (Fotó: Northfoto)

A nyomozás hírére Vilmos herceg is hivatalos közleményt adott ki. Diana idősebbik fia üdvözölte, hogy vizsgálat indul, ami szerinte egy nagy lépés a helyes irányba. Reméli, hogy kiderül a teljes igazság, és nem maradnak rejtve azok, akik valami rosszat követtek el.

Fotó: Northfoto

Cambridge hercegének a Panorama interjú volt élete egyik legmeghatározóbb eseménye. Ugyanis tinédzserként kénytelen volt a tévében végighallgatni, hogy imádott anyját miként csalta az apja, és mennyit szenvedett a királyi családban. A műsor után II. Erzsébet engedélyt adott Károly és Diana válására, vagyis Vilmos és Harry családja széthullott. Majd két évvel később a hercegnő tragikus autóbalesetet szenvedett, és ez szintén összefügg az interjúval.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel