Létrehozva: 2020.03.10.

Megszólalt a koronavírus kapcsán Ördög Nóra: Ezt mondta!

A gyönyörű műsorvezető szerint a pánik a nagyobb baj.

Ördög Nóra és családja folyamatosan úton vannak, igazi világjárók. Még csak két hónap telt el az idei évből, de már mostanáig több országban jártak, mint mások egy év alatt. Most azonban a műsorvezető nyárig csak a munkára koncentrál. Így színpadra tudott lépni a TV2 szuperprodukciójában, a Nicsak, ki vagyok? - című show-ban is, őt rejtette ugyanis a Szívkirálynő jelmeze.

Legközelebbi úti céljuk a Balaton lesz, aztán csak ősszel utaznak külföldre. De azt mondta, ennek semmi köze a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzethez.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Most nem is volt tervben utazás. Elég sok helyen jártunk. Január elején voltunk Zanzibáron, amikor még ez nem volt annyira téma. Aztán voltunk Olaszországban is, és Spanyolországban. Szóval nyárig nem megyünk sehova. Nyáron pedig általában a Balatonon vagyunk. Igazából ősszel lenne legközelebb aktuális, de azért bízom benne, hogy addigra lenyugszik a helyzet” – mondta el Ördög Nóra a Ripost-nak, aki hozzátette, szerinte a pánik egy kicsit gyorsabban terjed, mint maga a betegség.

„Mi nem kezdtünk el egyelőre élelmiszerkészleteket felhalmozni otthon. Én a pánik okozta hatástól jobban tartok. Egyébként, ha utaznánk is inkább attól félnék, hogy karanténba kerülünk. Tehát nem a vírustól magától, hanem inkább attól, hogy nem tudunk hazajönni, vagy, hogy hetekre elzárnak bennünket, és nem tudjuk tenni a dolgunkat, és találkozni a családtagjainkkal.„

A TV2 műsorvezetője természetesen beszélt a gyermekeivel, Micivel és Vencivel a betegségről. Mivel semmi esetre sem rémítené meg a kicsiket, így csak a legfontosabb tudnivalókat osztotta meg velük.

„Persze, magáról a koronavírusról hallottak. Az iskolában megtanították nekik, hogy alaposan kezet kell mosni, és mi is elmagyaráztuk nekik. Tudják, hogy ez egy betegség, de nem akarjuk őket megijeszteni” – tette még hozzá lapunknak Nóra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt