RETRO RÁDIÓ

„Még a tűszúrást sem éreztem” – Így érzi magát az oltás után Korda György

Korda György is megkapta az első oltást
Bors
Szerző
Bors
Létrehozva2021. 02. 18. 07:01

A 82 éves sztár a napokban kapta meg az első oltást, március első napjaiban kell jelentkeznie a háziorvosánál a másodikért. Gyuri bácsi vérnyomása az egekbe szökött, amikor jött a telefon, hogy indulhat.

Lassan egy éve él önkéntes karanténban Korda Görgy, ő volt az egyike azoknak a hazai hírességeknek, akik nem kockáztattak, a koronavírus kitörése után szinte azonnal hermetikusan elzárta magát a külvilágtól.

Korda Györgynek jó oka volt az óvatosságra, először is, mert van olyan krónikus betegsége, amely komoly gondot okozhatott volna, ha megfertőződik, másfelől pedig a feleségét, Balázs Klárit is igencsak féltette a bajtól. A budai villájukban elvonultan élő sztárpár már nagyon várta, hogy legalább Gyuri bácsi sorra kerüljön a koronavírus elleni oltási so­rában, hiszen az ő védettsége mindkettejük életét megkönnyíti kicsit.

Korda György is megkapta a koronavírus elleni első védőoltást (Fotó: Bors)

„Nem mindig a legnagyobb türelemmel, de kivártam a soromat – mondta a Bors megkeresésére Korda György. „Eszem ágában nem volt protekciót kérni, fű alatt intézni az oltást, hiszen tudtam, hogy aki előttem van a sorban, annak sokkal nagyobb szüksége van rá, mint nekem. Vártam, és reméltem, hogy egyszer nekem is megcsörren a telefonom. Mivel van egy krónikus betegségem, ezért ke­rülhettem sorra.”

Korda György, bár lélekben felkészült a hívásra, mégis pánik lett úrrá rajta, amikor felhívták.

„A háziorvos telefonált, amikor meghallottam a hangját és azt, hogy mehetek az első oltásért, olyan izgatott lettem, hogy az egekbe szaladt a vérnyomásom” – mondta nevetve Gyuri bácsi, majd így folytatta: „Ideges lettem, nem tudtam, mi vár rám, hogy valóban ezt akarom-e egyáltalán... Aztán a rendelőben teljesen megnyugodtam. Ott minden szakszerűen ment, és olyan flottul, hogy mire kettőt pislogtam, kész is voltam.”

Korda György most tünetmentesnek érzi magát, kíváncsian várja a második oltást.

„Még a tűszúrást sem éreztem. Annyira gyors volt minden, hogy otthon ülve vettem észre, hogy elfelejtettem levenni a maszkomat” – ne­vette el ma­gát, majd így folytatta: „Nem fáj semmim, teljesen jól va­gyok, várom a második oltást. Nagy megkönnyebbülés, hogy eljött ez a pillanat, végre szabadabban mozoghatok kicsit, a héten például elkezdődnek a pókerközvetítések is, szóval kezd újraindulni az élet. Szegény Klárikám” – tette hozzá kuncogva az énekes. „Ő amilyen szerencsés, hogy ilyen ropogós fiatal, most neki még várnia kell az oltásra – egy darabig.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.