Létrehozva: 2021.06.21.

„Ők az én hőseim” – megindító vallomást tett Leslie Mandoki

Leslie Mandoki köszönetet mondott az egészségügyben dolgozóknak.

Nővéreknek, ápolóknak, orvosoknak, kórházi dolgozóknak és a járványhelyzet alatt a frontvonalban teljesítőknek szeretett volna köszönetet mondani koncertjével a világhírű Leslie Mandoki.

Fotó: Ripost / Markovics Gábor

A rendhagyó fellépésre június 21-én, hétfőn került sor a Szent Imre Egyetemi oktatóház udvarán.

A Németországban élő világhírű magyar zenész-producer a pandémia alatt szerzett We Say Thank You című dalát – amely a koronavírus elleni harc egyik himnusza lett – szintén előadta az egészségügyi dolgozóknak szóló ingyenes budapesti koncertjén.

Fotó: Ripost / Markovics Gábor

Mandokit különösen érzékenyen érinti ez a téma, hiszen a felesége Németországban orvos, ő maga is sokat dolgozott a frontvonalban, harcolt a vírus ellen.

„Ez egy kulcsfontosságú téma. Még a vírus kirobbanása előtt kaptam néhány telefonhívást kínai zenész barátaimtól. Szóltak, hogy valami baj van. Még amikor Európában sokan úgy voltak vele, hogy ebből nem lesz semmi komoly, orvosi szakoldalak már pedzegették, hogy egy komoly világjárvány is kitörhet. Európa viszont akkor még nem volt annyira felkészülve a pandémiára, maszkot szerezni is nagyon nehéz volt a feleségemnek. Később valóban a frontline-ban dolgozott” – kezdte a Ripost-nak a világhírű énekes.

Fotó: Ripost / Markovics Gábor

Ennek ellenére Mandoki férjként nem érezte nehéznek, hogy nap mint nap elengedje a feleségét, hiszen tisztában volt vele, hogy neki ez a hivatása.

„Inkább büszkeség volt bennem, de persze mindig láttam rajta, hogy nagyon megviselten jött haza, lelkileg is és fizikailag is. Mellette kellett állnom. Sajnos a baráti körben is sokan megbetegedtek, ez az egész szituáció ihlette a We Say Thank You című dalt. Bár a dal a karantén alatt született, egy zenész kreativitását nem lehet karanténba zárni, de a felelősségvállalást sem. Úgy éreztük, ennyivel tartozunk a közönségünknek. A nővérkék, mentősök, egészségügyi dolgozók, ők az én hőseim” – vallotta be Mandoki.

A koncertet egyébként Gulyás Gergely is végignézte, Mandoki a színpadról üdvözölte őt.

A koncert után maga Mandoki is megkapta a Szent Corona Emlékérmet, amiről fotó is készült.

Fotó: Ripost / Markovics Gábor

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek