Létrehozva: 2021.08.08.

L.L. Junior nagy bejelentést tett, miután elköltözött tőle a felesége

Úgy tűnik, a rapper szeretne csak és kizárólag a munkára koncentrálni, miután Körtvélyessy Kinga elhagyta őt.

Derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy elköltözött L.L. Juniorral közös törökbálinti otthonukból a rapper felesége, Körtvélyessy Kinga, aki a kislányukat, Lilit is magával vitte.

L.L. Junior és a felesége külön élnek egymástól
Fotó: Ripost

A szétköltözés után a netezők szinte kivétel nélkül Juniort hibáztatták, később pedig kiderült, mi állhat a válság hátterében.

„Kinga igen vehemens személyiség, akárcsak Junior. Mindketten amolyan tűzről pattant személyek és bizony két dudás egy csárdában nem mindig fér meg egymás mellett. Úgy tudom, Kingát megviselte a szülés, volt szülési depressziója, hiszen a baba érkezése teljesen felforgatta az életüket pozitív és negatív értelemben egyaránt. Ezt pedig csak tetézték a hétköznapi terhek és persze mindkettőjük kemény személyisége. Az, hogy Kinga most elköltözött, nem feltétlenül jelenti a kapcsolatuk véget is ért, hiszen nagyon egymáshoz valóak. Úgy hallottam, hogy mindketten küzdenek azért, hogy ismét egy család lehessenek, hiszen szeretik egymást”

- nyilatkozta egy ismerős a Borsnak.

Úgy tűnik, azóta Junior a munkába temetezik, hiszen tele van fellépéssel, amiről meg is osztott egy bejegyzést.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

L.L.Junior (@l.l.junior) által megosztott bejegyzés

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt