Létrehozva: 2020.03.30.

Koronavírus-járvány: Így döntött Pécsi Ildikó és a kórházból hazatért férje

A színésznő és férje, Szűcs Lajos nagyon vigyáznak magukra. Bezárkóztak gödöllői házukba a járvány idejére.

Pécsi Ildikó férjét, az olimpiai bajnok labdarúgó Szűcs Lajost hosszú betegeskedést követően március 13-án végre kiengeték a kórházból. A koronavírus-járvány miatti krízishelyzet azóta sajnos csak súlyosbodott, ezért érthető, hogy a színésznő úgy döntött: senki nem érintkezhet velük!

Fotó: MTI

„Nemrég beszéltem Ildikóval, megvannak. Bezárkóztak és nagyon vigyáznak egymásra. Lajos lábadozik, de ez egy lassú folyamat. Fontos, hogy most ne találkozzanak senkivel” – árulta el a Ripost-nak az Életműdíjas színésznő egyik jóbarátja.

A Ripost elérte Ildikót is, aki további részleteket árult el jelenlegi helyzetükről. Szerencsére igyekeznek pozitívan hozzáállni a dolgokhoz!

„Megvagyunk, és az hiszem, ebben a szituációban már ez is nagy ajándék. Nem megyünk, sehová, igaz, nem is tudnánk. Szerencsére van, aki bevásárol nekünk, segítenek. Próbálok optimista maradni, és a helyzet ellenére már most rástartolok a 80. születésnapomra, ami május 21-én lesz” – nyilatkozta lapunknak Pécsi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kínos dolog történt a Házasság első látásra bombázójával - videó

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

mandiner.hu

A brüsszeli polgármester is úton van a NatCon-ra (VIDEÓ)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ellepték a rendőrök Budát, utóbb elmondták, mi történt

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról

SZTÁRDZSÚSZ

Emlékszel még? Így nézett ki a fiatal Kiszel Tünde, most Bodrogi Gyulát ünnepli