Létrehozva: 2020.04.25.

Könnyfakasztó sorok a koronavírussal harcoló Barta Sylviától

A sok szenvedés után már látja az alagút végén a fényt a TV2 csinos időjósa, aki hat hete küzd a koronavírussal. Nagyon hálás a férjének, aki a legszörnyűbb pillanatokban is mellette volt.

Amint a Ripost is beszámolt róla, a gyógyulás útjára lépett Barta Sylvia, aki március közepe óta küzd az egész világot sújtó koronavírussal. A járvány rettenetesen megviselte lelkileg és fizikailag is a TV2 időjósát. Az elmúlt hat hét alatt rengeteget fogyott, és állapota folyamatos ingadozása miatt többször is mélypontra került. Ám mindvégig mellette állt a férje, Ádám, akinek most könnyfakasztó sorokkal köszönte meg a kitartását, odaadását és a rengeteg szeretét.

„Igen, a szeretet mindent legyőz! A férjem, Ádám a kezdetektől fogva ápolt! Ő nem félt az ismeretlen vírustól, engem féltett. Éjjelente mérte a lázam és figyelte a lélegzetem, napközben pedig gondoskodott a családról és biztosította a pihenésem. Ő végig hitt a gyógyulásomban és biztatott, amikor elkeseredtem” – írta az Instagram-oldalán Sylvia, aki azt írta, most már derűlátó, mert tudja, hogy egy örömteli időszak következik az életében.

„A felépülés és teljes gyógyulás vár rám és az ÉLET! Felelősséggel tartozunk egymásért! Erősítsd az immunrendszered és maradj otthon” – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Íme a tavasz legfinomabb étele: egyszerű és olcsó alapanyagokból készül a zöldséges lasagne

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének