Létrehozva: 2016.10.13.

Kimondta az igazságot Rékasi Károly: így érzi most magát!

Ritkán vall hogylétérõl a népszerû színész. A Ripostnak azonban mégiscsak sikerült néhány részletet kicsalnia belõle.

Rékasi Károly a fiával, Zsebivel érkezett az Inferno premier előtti vetítésére. Mint látható, még mindig nincs teljesen rendben az egészsége, mégis úgy tűnik, egyre jobban van már.

Bár mélyen hallgat aktuális hogylétéről, egy pár szó erejéig sikerült elcsípnünk a népszerű színészt.

„Köszönöm kérdésed. Annyit mondhatok, egyre jobban vagyok. De az egészségügyi állapotomról továbbra sem szeretnék bővebben nyilatkozni. Megteszik helyettem mások. Ma szórakozni jöttem a fiammal, és nagyon jól fogjuk érezni magunkat” – mondta a %RIPOST%-nak a betegeskedő Rékasi, aki bár sokat fogyott az elmúlt időben, humora azonban szerencsére semmit sem fakult. A színészen látszódott, hogy bár a betegség nehezén túl van, még mindig nem gyógyult meg teljesen, ráadásul ezúttal egy mankó helyett kettő segítette a mozgásban, ami nem túl biztató. Rékasi azonban nem adja fel, bízik orvosaiban. 

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

mandiner.hu

Ady Endre. Micsoda nagy költő, micsoda hitvány ember!

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

Mikor érdemes eurót venni a nyaralás előtt? Fontos tanácsokat adnak a szakértők

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő