Létrehozva: 2021.02.04.

Jó hírek érkeztek Demjén Ferencről

Az ország Rózsija megtörte a csendet, exkluzív interjút adott a Borsnak. Az énekeslegenda jól van, és arról beszélt: várja, hogy újra színpadra lépjen.

Teljesen elszigetelten él Demjén Ferenc dióspusztai birtokán, hogy elkerülje a vírust.

Az ország Rózsija nagyon jól van, a karantén idôszakában diósputasztai birtokán igyekszik megóvni magát a vírustól
Fotó: MTI

„Nagyon jól elvagyok idehaza a birtokon, de azért egy jó koncert már hiányzik. Addig is zenélek, sorra születnek az új dalok, és türelmesen kivárom az időt, amikor újra lehetőség lesz a fellépésekre” – kezdte a Borsnak Rózsi, aki elárulta, bevásárolni is csupán egy héten egyszer járnak, nemigen lépnek ki a tízhektáros farmról, ahol az ősfák, a halastó, s a megannyi állat közelsége igazi idillt biztosít számukra. Nem véletlen, hogy a két évvel ezelőtti csípőműtétje utáni rehabilitációját is otthon töltötte az énekes, amiből mára teljesen felépült, pedig járni is újra kellett tanulnia.

„Már el is felejtettem, hogy volt egy ilyen műtétem. Nagyon jól vagyok, mondhatni újra a régi. Csak a vakcinát várom és azt, hogy mindenki, így én is be legyek oltva, és visszatérjen az élet a régi kerékvágásba. Addig pedig sokat sétálok, zenélek, olvasok. Naprakész vagyok mindenből, legyen szó az országról, zenéről, bármiről. S persze a szomorú dolgok, tragédiák híre is utolért” – komorodott el a hangja az énekesnek, utalva szeretett pályatársai, Bergendy István, Balázs Fecó, Mihály Tamás és Benkő László halálára.

„Sajnos nem lehettem ott a temetésükön, a vírus óta egyáltalán nem utazunk fel a fővárosba. Odafönn elkerülhetetlen lenne egy-egy kézfogás, ölelés. Mélyen megrázott a barátaim távozása, és rengeteget gondolok rájuk. Évtizedek kötöttek minket össze, s a haláluk jó ideig feldolgozhatatlan még…”

Bár a zenészt lesújtották a történtek, igyekszik pozitívan látni a jövőt. Azt is el­mondta, milyen tervei vannak.

„Sok mindent elértem, de egy nagy vágyam van, hogy ne legyen áskálódás, csatározás, s valami hasonló, szabad élet és alkotási időszak következhessen még az elkövetkezendő évtizedekben. Azt hiszem, ezt a fajta szabadságot, boldogságot és jólétet szeretném még megélni.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott