Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.01.28.

Így teltek az utolsó napjai Börcsök Enikőnek

Börcsök Enikő csütörtöki halálhíre az egész országot megrázta.

Mint arról a Ripost is beszámolt, a mai napon, 53. születésnapján elhunyt Börcsök Enikő, Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Két vesetranszplantáción esett át egy autoimmun betegség miatt, az elsőn 1997-ben, ezt követően vált a Nemzeti Vese Program nagykövetévé. Börcsök Enikőt hosszú, súlyos betegség után csütörtök hajnalban érte a halál.

Budapest, 2015. november 4.
A magyar színház- és filmmûvészet kategóriában Prima Primissima díjra jelölt Börcsök Enikõ Jászai Mari-díjas színésznõ Budapesten, a Jászai Mari téren 2015. november 4-én.
MTI Fotó: Czimbal Gyula

„Enikő a kórházban töltötte élete utolsó napját, szerdán már egész nap aludt, de a kedvesének megengedték, hogy mellette legyen és fogja a kezét. Nagyon szerettük őt, a gyerektáborokban is mindig segített önkéntesként. Elképesztő lelkesedéssel vetette bele magát a közös munkába. Imádták a szülők, a gyerekek, kevés csodálatosabb embert ismertem. Azután is játszott, alkotott, hogy először ki kellett venni a veséjét és három évig dializálták. Óriási veszteség, hogy elment„ – mondta megrendülten a transzplantációs alapítvány munkatársa.

A Ripost azt is megtudta, úgy volt, hogy Enikő osztálya a Színház-és Filmművészeti Egyetemen tegnap akarta felköszönteni a művésznőt az 53. születésnapján. Azt tervezték, hogy az utcáról énekelnek neki, ő meg az ablakon át fogadja a gratulációkat. A sors azonban máshogy akarta.

origo.hu

Június 1-jén, szombaton Békemenet!

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

magyarnemzet.hu

Magyar Péter leállíttatta a belvárosi villamosokat és újra előjött a mobilzavarós konteóval

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda-házaspár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”