SZTÁRDZSÚSZ

Így próbálja megóvni terhes feleségét a vírustól L.L. Junior

Nagyon félti a járványtól várandós párját az énekes, de Körtvélyessy Kinga is mindent megtesz, hogy elkerülje a vírust.
  • Szerző: Ripost

Ha teheti, minden bevásárlást L.L. Junior intéz felesége helyett – árulta el a Blikknek a várandós kismama, aki azt is részletesen megosztotta: ő maga hogyan védekezik.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

– Nyilván nagyon sok, a babavárással kapcsolatos dologra keresek rá az interneten, és annak is utánanéztem, hogy a vírus miatt mennyire vagyok veszélyeztetett. Szerencsére kismamaként nem tartozom ebbe a csoportba, de azért mi is vigyázunk

– kezdte Körtvélyessy Kinga, majd hozzátette: nem pánikol, de nagyon figyel a higiéniára, valamint főleg otthon tartózkodik.

Fotó: Facebook

– De járok orvoshoz, meg a legutóbbi vizsgálat után maszkban és kesztyűben bementünk Lacival a boltba, ahol nagyobb mennyiséget vásároltunk abból, ami kellett – tette hozzá.

Korábban Kinga intézte a nagy bevásárlást, ám ezt most legtöbbször a férjére bízza.

– Laci vásárol be a családnak is, elviszi és az ajtó előtt leteszi a szatyrokat. Múltkor anyuéknak is ő segített, mivel ők a koruk miatt már veszélyeztetettek, nem nagyon járnak közösségbe, és Laci, de a szüleim sem szeretnék, ha én mentem volna hozzájuk. Nem is találkozunk most, de telefonon sokat beszélünk.

 

És ezeket olvastad már?