5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Keményen kritizálta az apját Harry herceg, az angolok pedig felháborodtak

Harry egykoron még büszke volt arra, hogy ki az apja
The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2021. 05. 14. 14:00

A legutóbbi interjújában kemény kritikával illette Harry herceg az apja nevelési képességeit, és durva állításokat fogalmazott meg.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, újabb interjút adott a „médiától elzárkózni kívánó” Harry herceg. A beszélgetés során több titkot is elárult a Meghannal való kapcsolatáról, és emellett keményen beszólt az apjának is.

Harry egykoron még büszke volt arra, hogy ki az apja (Fotó: Northfoto)

Szerinte Károly megbukott, mint apa. Mert semmit nem tett azért, hogy a fiával ne történjen meg az, ami vele megtörtént.

„Ugyanúgy bánt velem, mint ahogy vele bántak.”

Harry úgy érzi a családjában genetikai alapon öröklődik a fájdalom és a szenvedés, ettől akarta megmenteni a saját gyerekeit, ezért költöztek Amerikába. Harry szerint, ha az apja kicsit is törődött volna vele, akkor nem küldi oda iskolába, ahová ő járt, nem hagyta volna, hogy ugyanazok a behatások érjék, és ezektől sérüljön a személyisége. Ennek tudja be a korábbi kilengéseit is, a Las Vegas-i pucér biliárdozását, a Hitler-egyenruhás partiját vagy a drogozását.

A britekben az interjút hallva megint felment a pumpa. A kommentek alapján elegük van abból, hogy Harry és Meghan mindig mindenért másokat hibáztatnak. Ők soha semmit nem csináltak rosszul, csak velük voltak gonoszok a királyi családban és a brit sajtóban.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.