Létrehozva: 2015.11.12.

Felesége nélkül nyaralt Árpa Attila

Az Argo-filmek megálmodója kislányával, Amirával ment nyaralni az õszi szünetben. Tunéziai útjukon felesége, Szabina nem volt ott, ami nem véletlen.

Pár héttel ezelőtt már lehetett sejteni, hogy valami nincs rendben Árpa Attila házassága körül. Az Összezárva Friderikusszal felvételén már látszott rajta, hogy valami nem klappol a magánéletben, és ezt támasztják alá a legújabb fejlemények. Ugyanis felesége, Tomán Szabina nélkül ment nyaralni Tunéziába.

Árpa és kislánya az őszi szünetet használták ki egy késői nyaralásra, miközben a rendező felesége itthon dolgozott.

Sajnos a feleségem, Szabina nem tudott velünk tartani, itthoni céges teendői nagyon lefoglalják, így kettesben utaztunk Amival ismét

- mesélte a Story magazinnak Attila. Néhány hete Friderikusznak is utalt arra, hogy a munka miatt teljesen elmennek egymás mellett, és nem tudják összeegyeztetni az életüket. Felesége sikeres üzletasszony lett, a rendező pedig csak a leendő filmjeivel és szerepivel foglalkozik, ami miatt sokat van külföldön. Az pedig szintén a műsorban hagyta el a száját, hogy nem tudja, meddig lesznek együtt feleségével.

 

Utóélet premier

Szerző: Attila Arpa2014. szeptember 11.

A magazinban ugyanakkor nem tért ki arra, hogy nejével közösen vagy külön képzelik-e el az életüket. De azt elmondta, hogy neki szüksége van az arra, hogy a lányával legyen, Szabina nélkül.

Nagyon szeretjük az apa-lánya programokat, ilyenkor egyetlen percre sem szakadunk el egymástól, és mindent kipróbálunk, amit csak lehet.

 

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Először nyílt meg gyermekei elhunyt édesapjáról Görbe Nóra: "A mai napig úgy érzem, hogy itt van, és nem hagyott el minket"

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kozsó különleges fotóval emlékezett az édesanyjára

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"