SZTÁRDZSÚSZ

Felesége mentette meg B. Tóth László életét

A legendás rádióst nem érdekelték a szélütés tünetei, pedig a betegség igen súlyos: rokkantságot vagy akár halált is okozhat. 
  • Szerző: Ripost

B. Tóth László is részt vett a Premier Kultcafé 4. születésnapi partiján, hogy együtt ünnepeljen az ott dolgozó fogyatékkal élő fiatalokkal, aki mint mondja, ők a kedvencei, szívesen megy hozzájuk, mert annyi szeretet árad belőlük.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Keller Mátyás

„Gyakran kérnek mások is, hogy segítsek és mindig megteszem, ahogy az anyagi helyzetem engedi. Legutóbb madarakat támogattam. Ebben a világban, ami arra szolgál, hogy eltávolodjunk egymástól, ez az, ami közelebb hozza az embereket„ – mondta B. Tóth László a Borsnak. „Én is voltam nagyon beteg pár évvel ezelőtt. Sztrókom volt. Titkos sztrók, nem mondtam el senkinek, ez magánügy.”

Ennél a betegségnél minden perc számít, mert ahogy telik az idő, úgy roncsolódik az agyszövet – így életet is menthet, ha a tünetek jelentkezésekor a leggyorsabban orvoshoz fordul a beteg.

„A feleségemnek, Juditnak köszönhetem, aki azonnal észrevette, hogy baj van, és egy órával később már kórházban voltam„ – meséli László. „Észrevette, hogy lebiggyedt a szám széle, és a bal kezemmel nem tudtam megfogni semmit. Én közben harcoltam, hagyj engem békén, ne hívj mentőt. Teniszezni kell mennem, nem érek én erre rá! Szerencsére nem hagyta magát” – árulta el László, aki óránként kapott infúziót, gyógyszereket, ám mivel hamar tünetmentessé vált, két nap után el is hagyhatta a kórházat. Ez alatt viszont kórházi tüdőgyulladást kapott, és vissza kellett mennie két hétre az orvosokhoz.

Mivel időben sikerült elcsípni az agyműködés vérellátási zavarát, nem lépett fel működési zavar, így Lászlónak nem volt szüksége rehabilitációra. Az életmódján viszont változtatni kellett. Fellépéseket is vállal, de kevesebbet és saját rádiója is van. Elmondása szerint nem él másképp, csak óvatosabban – még teniszezni is jár a héten kétszer.

És ezeket olvastad már?