SZTÁRDZSÚSZ

Ezt tette válása után Árpa Attila volt felesége

Modellként meghódította a világ kifutóit, mára pedig egy tízéves kislány odaadó édesanyja.
  • Szerző: Ripost

Tomán Szabina egy évvel ezelőtt vált el színész férjétől, Árpa Attilától, de szerencsére nem roskadt magába a gyönyörű modell, üzletasszony lett. S bár az édesanyának rengeteg feladata van, mind közül a legfontosabb a kislánya, Amira. A közös életükről csak a HELLO!-nak mesélt.

 

"A legelső a kislányom, Amira. Reggel én viszem az iskolába, akkor csak róla szól minden, ahogy délután négytől az iskola után is csak az övé vagyok. A hétvégeken – szombaton és vasárnap – nem dolgozom, ezekre a napokra semmit nem írok be a naptáramba”

– mondta a HELLO! magazin júliusi számában, aki, a válás ellenére, volt férjével továbbra is együtt neveli kislányukat.

"Attila ugyanabban a házban, ugyanabban a lépcsőházban lakott, csak egy emelettel lejjebb, így mindketten elérhetőek voltunk a kislányunk számára, amikor szüksége volt bármelyikünkre.

Nagyon jó a viszony Amira és a papája között, sok közös programjuk van. Attilával mindenben együtt, közösen döntünk, például szülői értekezletre is együtt járunk, és Amira iskolaváltásáról is közösen döntöttünk. Minden esetben kikérjük egymás véleményét Amira jelenével és jövőjével kapcsolatban. Mindketten nagyon-nagyon szeretjük Amirát”

– áradozott az üzletasszony, aki méltán lehet büszke magára, hiszen kilépett a csak anya és háziasszony szerepkörből, és belevágott a nagybetűs üzletbe.

Hitelt vettem fel, terméket váltottam, és ekkor lett a program neve Toman Diet, ez a saját márkám. Ebben az évben nyitunk a külföldi piac felé; az első, országhatárainkon kívüli partnerünk Románia, Bukarest lesz, majd ezt követi Szlovákia, Törökország és Németország képviselőivel is folynak a tárgyalások

– számolt be az üzletasszony a HELLO!-nak.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?