Létrehozva: 2019.05.18.

Erőre kapott és a kertben sétál Törőcsik Mari

A Nemzet Színészének állapota évek óta éppen úgy ingadozik, ahogy az idõjárás. Ha beborul és hideg van, nem csak a fizikai állapota, de hangulata is sokat romlik. Ugyanakkor, ha kisüt a nap, úgy érzi, mintha kicserélték volna.

"Örülök, hogy hívtak! Még éppen időben, mert öltözködöm és indulok ki a kertbe. Az utóbbi napokban tényleg nagyon rosszul éreztem magam, ahogy mindig, ha beborul, esik és hideg van. Nehezemre esett a beszéd és a levegővétel is. Mondanom sem kell, hogy a hangulatom sem volt éppen rózsás, de mára ez megváltozott. Amikor felébredtem és láttam, hogy süt a nap, máris jókedvem lett és nem is szédelgek. Szóval ma betartom az orvos utasítását és sétálni fogok a jó meleg napsütésben” - kezdte a %RIPOST%-nak Törőcsik Mari, aki azt is elárulta, hogy bár szíve szerint elindulna Budapestre, hogy ellátogasson imádott színházába, a Nemzetibe, de orvosai egyelőre nem tanácsolják neki, hogy hosszabb utakra vállalkozzon.

„Jó lenne újra érezni a színházi légkört, de ezzel még egy ideig várnom kell. Mindent megteszek, hogy felerősödjek annyira, hogy elmehessek a Nemzetibe, ha csak néhány órára is” - mondta Törőcsik Mari. A Nemzet Színészére hamarosan újabb rutinvizsgálatok és kezelések várnak a szombathelyi Markusovszky Kórházban, ahová havonta kell befeküdnie néhány napra.

Férje halála tette beteggé

Törőcsik Mari unokája, Járai Máté nemrég egy interjúban elárulta, mi okozza nagymamájánál a betegségeket, amelyek miatt időről-időre kórházba kell ápolni. A színész arról beszélt, hogy nagyapja, Maár Gyula elvesztése az, ami sosem gyógyuló sebet ejtett a legenda lelkén.

„A halála után hat évvel ké­sőbb sem enyhül mély fájdalma, ami az egészségére is rányomja a bélyegét. Marinak nincs különösebb, gyógyíthatatlan betegsége, de tény és való, hogy folyamatos felügyelet alatt kell tartani. Havonta jár kontrollra a kórházba, ahol a nap huszonnégy órájában árgus szemmel figyelik. Rendszeresen meglátogatom, amiben csak tudok, segítek neki, és nagyon remélem, hogy egyszer viszontlátom azt a nagymamát, akit a papám mellett láttam”- mondta a Borsnak Máté.

A Törőcsik Marival készült teljes interjúnkat a %RIPOST% napilap szombati számában olvashatod!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt