RETRO RÁDIÓ

Eldöntötte, erre tanítja majd fiát Király Viktor

Eldöntötte, erre tanítja majd fiát Király Viktor
Angie
Szerző
Angie
Létrehozva2020. 02. 19. 09:45

Semmit nem bíznak a véletlenre, tudatosnak nevelik majd kisfiukat.

Kétnyelvű lesz Király Viktor elsőszülött gyermeke. Az év elején derült ki, hogy az énekes titokban feleségül vette a már állapotos Virág Anitát. Mára az is kiderült, hogy a baba fiú lesz, és már alig várják a szülei, hogy megérkezzen.

Fotó: Ripost/ Szabolcs László

Addig is anyukája minden irodalmat elolvas, hogy tudjon mindent, amit egy első gyerekes anyukának tudni kell. Viktor ennél lazábban fogja fel a dolgot, szerinte zsigerből menni fog a gyereknevelés.

„Anita állandóan teszteket tölt ki, de amikor engem kérdez, 10 –ből tíz alkalommal helyes választ adok. Azt hiszem, mindent tudok, legalábbis érzem, hogy ha fontos lesz, mindenre rájövök majd” – mondta lelkesen Viktor, aki Amerikában született, így adja magát, hogy a pici angolul is beszéljen majd.

„Én biztosan angolul fogok beszélni hozzá, nem akarom, hogy olyan hibásan tanulja meg a magyar nyelvet, mint én. Azon is gondolkodunk, hogy nemzetközi nevet adunk a picinek, hiszen soha nem lehet tudni…Lehet, hogy énekes lesz és Amerikába költözik majd. Még csak találgatunk Anitával, még nincs meg az álomnév” – fejezte be Király Viktor.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.