Létrehozva: 2020.04.26.

Elárulta a titkot: Így fogyott le a szülés óta 25 kilót Tóth Gabi

Az énekesnő minden idejét kislányának, Hannarózának szenteli, ám a napokban saját magát is szemügyre vette.

Tavaly decemberben született meg Tóth Gabi és Krausz Gábor első közös gyermeke, a szépséges Hannaróza.

Fotó: Mark Viszlay Photography / Facebook

Az énekesnő az elmúlt hónapokban szinte semmi mással nem foglalkozott, minden a kicsi körül forgott, ami természetes. A minap azonban Gabi észrevette, sok minden megváltozott, többek között a teste is. Instagram-oldalán elárulta, a szülőszobára 86 kilóval érkezett, mára pedig 25 kilótól szabadult meg.

Bizonyára sokakat érdekel, hogy sikerült ilyen gyorsan ledobni a súlyfelesleget, de a titok nem más, mint a nyugalom és a kiegyensúlyozottság. Legalábbis Gabi erről számolt be az interneten, ahol megjegyezte, talán a szoptatás is közrejátszott abban, hogy lassan eléri a korábbi versenysúlyát, hisz alig 61kilógrammot nyom.

„A napokban észrevettem magamat is a baba mellett, mert persze ő az első és minden körülötte forog. Szerelmet érzek, ha rá gondolok. Pillangók vannak a mellkasomban. Amikor délután elvonulhatok, mert mostanában lett erre is időm, akkor meglátom magamat is. Észre sem vettem, hogy 25 kilót lefogytam! Észre sem vettem, hogy nincs körmöm, pillám, csinos ruhám, belőtt séróm, parfümöm. Elengedtem mindent amit régen úgy éreztem, hogy kell mert ezek nélkül “meztelen” vagyok, hirtelen azon kaptam magamat, hogy nem nyomaszt semmi. Nem kellett visszaigazoló szelfi, nem kellett tükör, nem kellett kényszerpóz vagy manír az elmúlt időben. Szeretve vagyok a családom és magam által, minden külső visszacsatolás nélkül érzem az erőt és a magabiztosságot” – árulta el Gabi.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek